Utazás

Nagyot fordul az időjárásunk

A délután hátralévő részében is csak alig fogjuk látni a napot, ellenben este eső, délen zivatar is kialakulhat. Kedden erős szélmozgás várható a Kisalföldön.

A nap hátralévő részében várhatóan nyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet, ezeken a szerencsés helyeken a nap is kisüthet. A kevésbé szerencsésebb déli megyékben kisebb esők, záporok alakulhatnak ki. Keleten a délnyugati, a Dunántúlon az északnyugati szél megélénkül, a Kisalföldön néhol meg is erősödik, majd estétől mindenütt mérséklődik a légmozgás. Éjszaka délnyugat felől felhősödés várható, jó estélyeket teremtve egy kis eső vagy zápor kialakulásához.

Forrás: kiderul.hu
Keddi maximumok – Forrás: kiderul.hu

Kedden legfeljebb északon szakadozik fel átmenetileg a felhőzet, ám az ország túlnyomó részén erősen felhős lesz az ég. Az ország déli felén többfelé, másutt helyenként fordulhat elő eső, zápor. Holnap az északi-északkeleti szél főként a Dunántúlon többfelé megerősödik. Hajnalban az Északi-középhegység völgyeiben néhol ködfolt képződik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2 és +4 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben lesz a hidegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 8 és 13 fok között várható – írja előrejelzésében az OMSZ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top