Utazás

A latex és a croissant illatával reklámozzák az európai turistacélpontokat

Míg korábbi kampányában különféle európai városok hangjaival csábította utazásra az embereket egy francia cég, most jellegzetes illatokkal "támad".

A Thalys vasúti társaság tavaly Európa hangjaival népszerűsítette utazási szolgáltatásait: a járókelők speciális, interaktív óriásplakátok segítségével hallgathattak bele Párizs, Brüsszel vagy épp Amszterdam hangjaiba. A hangminták között olyasmiket lehetett hallani, mint például a Brüsszel utcáin gördeszkázó fiatalok suhanása, a víz csobogása az amszterdami csatornákban, vagy épp a párizsi piac zsivaja (illetve a francia fővárost többek között egy ablakból kiszűrődő kéjes nyögésekkel is igyekeztek vonzóbbá tenni).

Az idei évre a “hangos” kampányt megálmodó Rosapark kreatív ügynökség a “Scent of the City” (A város illata) nevű ötlettel rukkolt elő a Thalys számára. Ehhez egy speciális installációt készítettek, amelyben kis színes, kémcsőre emlékeztető tartályokban 16 különböző illatot helyeztek el, amelyek négy európai város – Párizs, Brüsszel, Köln és Amszterdam – szellemiségét idézik meg.

A tételek között olyan fantázianevű illatok szerepelnek, mint “Az igazi francia reggeli”, ami egy jellegzetes francia péksütemény, a tartine illatát idézi fel egy hangulatos kis francia kávézóban. De ott van például a “Latexxx” nevű illat is, amelyet az amszterdami szexmúzeum latexeszközei alapján hoztak létre, a spektrum másik végén pedig a “Percekkel a mise után” nevű illat, amelyet a Kölni dómban gyűjtöttek össze.

Az illatoknak köszönhetően azonnal erős érzelmi kapocs jön létre (Fotó: Thalys)
Az illatoknak köszönhetően azonnal erős érzelmi kapocs jön létre (Fotó: Thalys)

Az illatokból készült folyadékkal apró gyöngyöket itattak át, ezeket helyezték el a kémcsövekben, amelyeket eltérő színekkel különböztetnek meg egymástól. A színes csöveket pedig egy szivárványra hajazó installációba rendezték. Az illatok neve helyett azonban csak számokat írtak a csövekre, amelyeket az érdeklődők egy-egy szippantás után egy térképen kereshetnek meg, innen tudhatják, hogy melyik európai nagyvárosról van szó.

Szerinted Magyarország nagyobb városairól milyen illatmintát lehetne készíteni?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top