Utazás

Végre lecserélhetik az ősöreg HÉV-eket

Biztosítottak a források a tervezett budapesti kötöttpályás közlekedési fejlesztésekre. A tervek szerint 5-10 év alatt valamennyi HÉV-vonalat felújítják, és lecserélik a vonatállományt.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a múlt héten tárgyalt a kormány arról, hogy mindenáron véghezviszi a tervezett és bejelentett fejlesztéseket a HÉV-vonalakon. Mint fogalmazott, “mindenki számára ismert a vonalak műszaki állapota”, a MÁV-HÉV Zrt. gördülőállományának átlagéletkora mintegy 40 év.

Az államtitkár szerint ősz elejére két fejlesztési koncepciót fog a tárca a kormánynak előterjeszteni a témában. Néhány héten belül kormánydöntés születik majd arról, hogyan valósuljon meg a Hódmezővásárhely–Szeged közötti tram-train projekt, 8 tram-train jármű beszerzése már folyamatban van.  

Az autóbusz-állományban is van hova fejlődni, az állomány több mint 90 százaléka dízelüzemű, ehelyett az illetékes államtitkár a CNG (sűrített földgáz) technológiát tartja alkalmasnak a hatékonyabb személyszállítási közszolgáltatáshoz. Ezért 2020-ra 750-re szeretnék fejleszteni a mostani 100-200-as állományt, és 15-20 százalékra szeretnék növelni az alternatív üzemanyagot használó buszok arányát a jelenlegi mintegy 3 százalékról.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top