Utazás

Katonák közé hajtott egy autó Párizsban – az első videó a helyszínről

Lesben állt az autójával, és úgy ütötte el fényes nappal a hat katonát Párizs egyik kerületében. A sofőrt azóta is keresik.

Járművel hajtott francia katonák közé egy ismeretlen Párizs Levallois-Perret nevű elővárosában szerda reggel, hat katona megsérült, közülük ketten súlyosan – számolt be a párizsi rendőrség. A katonák közé hajtó sofőrt nagy erőkkel keresik – írja a Guardian. És azt is közli, hogy hatan megsérültek, köztük két katona nagyon súlyosan, kórházban vannak, de nem életveszélyesek a sérüléseik. Levallois Perret kerület polgármestere, Patrick Balcany szerint a támadó egy BMW-ben várakozott egy ideig, tehát úgy tűnik, ő már várta a katonákat, hogy közéjük hajthasson. Mindez szerda reggel a város közepén – mondta a polgármester. “Amilyen gyorsan feltűnt, olyan gyorsan el is tűnt a BMW-s” – tette hozzá.

Az első képek a helyszínről:

 Itt beszél a polgármester az esetről (franciául):

 UPDATE: A hatóságok elemzik a térfigyelő kamerák felvételeit, és nagy erőkkel keresik az elkövetőt. Az autó vezetője minden jel szerint szándékosan hajtott a Sentinelle terrorellenes hadművelet keretében járőröző katonák közé, de a támadó indítékát egyelőre nem ismerik – mondta egy rendőrségi forrás – írja az MTI. A francia főváros északnyugati peremén fekvő Levallois-Perret polgármestere a BFMTV-nek elmondta: a jármű egy szűk zsákutcából hajtott ki és hirtelen, nagy sebességgel rohant bele a laktanyájukat éppen elhagyó katonák csoportjába.

“Minden kétséget kizáróan szándékos támadásról van szó” – mondta Patrick Balkany.

Franciaországban folyamatosan magas fokú riadókészültség van érvényben, miután az utóbbi két évben több mint 230 embert öltek meg iszlamista ihletésű támadásokban. A legutóbbi merényletek, illetve merényletkísérletek kifejezetten a francia biztonsági erőket vették célba Párizs jól ismert, jelképes helyszínein: a Champs-Élysées sugárúton, a Louvre közelében, illetve a Notre Dame katedrálisnál.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top