Utazás

Egyszer eljön az idő, hogy földalatti vasúton megyünk ki a reptérre

Néhány éven belül föld alatti vasútvonal vezethet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Ezt nem a hasunkra csapva találtuk ki, hanem Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára mondta egy konferencián.

A ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötött pályán történő megközelítésének létesítéséről tavaly novemberben döntött a kormány. Mosóczi László az említett konferencián elmondta, hogy elképzelésük szerint a 100a (Budapest–Cegléd) vasútvonalból Pestszentlőrinc és Monor között egy új szakasz ágazik majd ki. Ez egy 22 kilométeres útvonal lenne, amelynek egy hét kilométeres szakasza a föld alatt haladna majd, a vasút is így, a felszín alatt érné el a reptéri terminált.

A szerdai Magyar idők azt írja, hogy a tervezési folyamat még két évet vesz igénybe, aztán készíthetik elő a beruházást.

Címlapi fotó: MTI/Kovács Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top