Utazás

Majd’ öt hónapig sodródott két nő a Csendes-óceánon

Tönkrement a hajójuk motorja, a segélyhívásaikat pedig senki nem fogta. Végül egy halászhajó észrevette őket.

A japán partoktól nagyjából 1500 kilométerre délkeletre találták meg azt a kis vitorlást, amely majdnem öt hónapja hányódott a Csendes-óceánon.  Jennifer Appel és Tasha Fuiaba májusban hajózott ki, a rossz időben azonban tönkrement a hajó motorja. Azt gondolták, a szél és a vitorlák segítségével kijutnak a szárazföldre – írta közleményében a haditengerészet hetedik flottája.

    
Kéthavi hányódás után kezdtek el naponta segélyhívásokat küldeni, ám senki nem észlelte őket, mivel túl mesze voltak más hajóktól és kikötőktől – áll a közleményben. Október 24-én azonban egy tajvani halászhajóról megpillantották a vitorlást, és értesítették a guami amerikai hatóságokat.

Másnap megérkezett az USS Ashland nevű hajó, hogy a két honolului nőt és kutyáikat kimentse. A kis vitorlás utasai úgy élték túl a megpróbáltatást, hogy volt elég száraz élelmük, nagyrészt zabkása és tészta, valamint víztisztítót is vittek magukkal – írta a BBC.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top