Utazás

Kihívás lesz parkolni, ha így alakítják át a budai Duna-partot

Eredményt hirdettek a budai Duna-part megújítására kiírt pályázaton. A tervek szerint nő a zöldfelület, de az autósok nehezebben fognak parkolóhelyet találni.

Száztízen vették ki, de csak ketten futottak neki a Felhévíz és a Műegyetem közötti négy rakpartszakasz megújítására kiírt pályázatnak. Az első díjat a Korzó Tervezési Stúdió nyerte, de a megvalósítás során a második helyezett S73 Tervező Iroda ötleteit is felhasználják.

A Hvg.hu arról ír, hogy a budai Duna-part nehéz terepnek számít, mivel Budán nincs körutas-sugárutas rendszer, és eddig nem sikerült az alsó rakpartot tehermentesíteni. A rakpart ráadásul olyan keskeny, hogy nem fér el a gyalogossáv, így nem járható végig a folyópart.

Az első helyezett Korzó Tervezési Stúdió látványterve a Bem térről

A tervek alapján úgy tűnik, az autósok fognak rosszul járni az átalakítással. Az Építészfórum tervbírálata szerint a két pályamű csak érintőlegesen foglalkozik a parkolás kérdésével. A parkolóhelyekből csinálnak zöldfelületet, emiatt a Bem téren akár az ott lakók parkolása is gondot okozhat.

Nézd meg a további látványterveket és a pályázatokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top