Utazás

Sorra betegszenek le és mennek szabadságra a reptéri rakodómunkások

Egyre több csomagrakodó munkás jelent beteget és megy szabadságra a Liszt Ferenc repülőtéren, mióta egy rendőr áll a betonon, miközben a poggyászokat rakodják.

Teljes a pánik a Liszt Ferenc repülőtér földi kiszolgáló személyzete között, amióta egy kicsit szigorítottak a biztonságon, és egy rendőr áll a berakodásra vagy kirakodásra váró repülőgépek mellett, illetve a Repülőtéri Rendőr Főigazgatóság minden járat ki- és berakodását ellenőrzi.

A Magyar Nemzet azt írja, egyre több csomagrakodó munkás jelent beteget és megy szabadságra, ami a csúcsidőszakokban komoly nehézséget okoz több földi kiszolgáló társaságnak, hogy biztosítsa a szükséges létszámot.

A lap úgy tudja, a lopásokkal leginkább sújtott járatok alapján a földi kiszolgáló török Celebi munkásai lehetnek a leginkább érintettek, de az eltulajdonított tárgyak repülőtérről való kivitelében részt vehet a gépeket takarító személyzet, sőt még a biztonsági őrök is.

A Wizz Air légitársaság stockholmi járatára rakodják a csomagokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2017. október 4-én – MTI Fotó: Kovács Tamás

A reptéri csomagfeladás biztonságán azt követően szigorítottak ténylegesen, miután a friss Grand Slam-győztes Babos Tímea poggyászát is átkutatták, és kiloptak belőle ezt-azt a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top