Utazás

Egymáshoz igazítja óráit Észak- és Dél-Korea

Az elmúlt három évben Észak-Koreában 30 perccel hátrább jártak a mutatók. Most közeledik egymáshoz a két ország.

Május 5-én óraátállítás lesz Észak-Koreában, 30 perccel előrébb állítják a mutatókat. Így csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő Észak- és Dél-Koreában. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet.
    

Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő tudatta, hogy meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba.
   
Miután mi tértünk el a hagyományos időzónától, mi is igazítjuk most vissza az óramutatókat. Ezt be is jelenthetik” – idézte Jun Kimet.
    
Észak-Korea hivatalosan a „japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével” indokolta 2015-ben, hogy az ország óráit 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig használt időzónát ugyanis még akkor állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt 1945 előtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top