Utazás

Egyiptomban ragadtak a magyar turisták

Egymás után kétszer törölték a Hurghadából hazainduló magyar turisták járatát.

Emlékezetesen, de semmiképp sem kellemesen ér véget az egyiptomi nyaralása egy csomó magyar turistának, akiknek hajnali fél ötkor kellett volna elrepülniük Hurghadából, de előbb törölték a járatukat, majd délelőtt 10-kor újra átestek egy reptéri ellenőrzésen és becsekkoláson, de azt a járatukat is törölték – írja a Blikk.

A lap szerint volt, aki rosszul lett, mert gyógyszereit a poggyászban hagyta. A reptéren egyre nagyobb a tömeg, már állítólag több Európába tartó járatot is töröltek. A Blikknek az utazást szervező iroda vezetője, Kerekes Gábor elmondta, hogy a Hurghada-Budapest járat a légitársaság tájékoztatása szerint műszaki okokból késik, de a kinti idegenvezető és a magyar iroda sürgősségi vonala is elérhető. Számításai szerint a magyar turisták péntek délután elindulhattak haza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top