Utazás

Egy őskori színház díszletei: az újmassai őskohó

Lillafüred közelében, a Bükki Nemzeti Park területén áll egy régi vaskohó, amely úgy fest, mintha valami ősi rituálé helyszíne lenne. Körbejártuk a titokzatos építményt és a hozzá tartozó ipari skanzent.

Lenyűgöző úton, Eger irányából közelítek az újmassai őskohó felé, csak azt sajnálom, hogy nincs önvezető autóm, esetleg egy sofőröm, mert legszívesebben az egész utat végigfényképezném, vagy csak bámulnám a burjánzó tájat. A Bükki Nemzeti Parkon keresztül visz az út, alig találni olyan helyet, ahol ne lenne érdemes megállni és csak hallgatni a csendet, belélegezni a friss levegőt.

Fotók: Hernád Géza

Végül Lillafüred mellett, a Hámori-tónál fordul az út, és onnan balra már csak három kilométer az őskohó és az ipari skanzen, ahová kisvasúttal is el lehet jutni. A Fazola-kohó gyerekeknek is ideális kirándulás lehet.

Rituális, templom kinézetű ipari műemlék ez, mai szemmel szinte értelmezhetetlen díszlet: egy várrom és egy őskori színház keveréke is lehetne az idén 205 éves kohó, Magyarország egyik legjelentősebb ipari műemléke, amel Európában is ritkaságnak számít.

Az „őskohó” története a XVIII. századra nyúlik vissza. Fazola Henrik építtette fel a közeli Ómassa területén az első faszén tüzelésű nagyolvasztót, amely az itt bányászott vasércből olvasztott ki nyersvasat.

A gyár kinőtte magát, terjeszkedni kezdett, később Fazola Henrik fia, Frigyes építtette Újmassán ezt a misztikus kinézetű olvasztót, amelyet rengeteg kovácsműhely és öntöde vett körül, és különféle korabeli, magas minőségű öntöttvas tárgyakat készítettek itt.

Fotók: Hernád Géza

Ő hozta létre a Hámori-tavat is, amely eredetileg a kovácsműhelyek vízellátását volt hivatott megoldani. Manapság csónakázni lehet ezen a gyönyörű, zölden világító tavon.

Bár a kohó csak 1866-ig működött, Fazola Frigyes mindenképp maradandót alkotott, hiszen ma már elképzelnünk is bonyolult azt az egyszerű szerkezetet, amelyet hámornak hívnak, viszont a Hámori tó, Felső- és Alsóhámor máig őrzi a nevét.

A hámor egyébként egy fémfeldolgozó eszköz, neve a „hammer” (pöröly) szóból ered. Hatalmas vaskalapácsok voltak ezek, melyeket a folyóvíz hajtott, és a forró vasat ütötték, formázták vele.

Később a helyi kohászat az ipar fejlődésével a Diósgyőr és Miskolc közötti komplexumba települt át, innentől az elhagyott  kohó állapota egyre romlott, de szerencsére 1951-ben restaurálták, és védett ipari műemlékké nyilvánították.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.