Utazás

Pelenkás Donald Trumpot reptetnének London felett

Erőszakmentes, ám igazán látványos tiltkozásra készül egy csoport.

Donald Trump július 13-án Angliába látogat, ez alkalomból pedig tiltakozók egy csoportja erőszakmentes, ám annál látványosabb módon szeretné kifejezni nemtetszését. 

Terveik szerint egy 6 méter magas, pelenkás Trumpot ábrázoló lufit reptetnek majd London felett, amivel azt üzenik a narancssárga embernek, hogy Nagy-Britannia lenézi és kineveti őt.

(Forrás: Crowdfounder)

Az akcióhoz szükséges 5000 angol fontot közösségi finanszírozással gyűjtötték össze. Mi több, ennek az összegnek közel a dupláját dobták már össze az adományozók.

(Forrás: Crowdfounder)

A léggömböt a londoni Parliament Square parkjában szeretnék felengedni, ám az ehhez szükséges engedélyt egyelőre még nem kapták meg. Az ötletgazda azonban azon dolgozik, hogy az óriáslufi ebben az esetben is a magasba emelkedhessen, mégpedig szintén egy kellőképpen központi helyről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése