Utazás

Szerelem első látásra a repülőn, mint egy amerikai vígjátékban

Rosey Blair Dallasba tartott, és a repülőgép egy női utasát megkérte, cseréljen vele helyet, hogy ő a barátja mellett ülhessen, aminek a nő készséggel eleget tett. „A barátommal még el is viccelődtünk azon, hogy lehet, hogy az új útitárs élete szerelmének bizonyul.”

Így kezdődött a történet, amely azóta bejárta az internetet.

A kíváncsi nő és partnere ugyanis a véletlenül összekerült pár minden mozdulatát dokumentálta.

Instagram-történetekben írta le, hogy „éppen meghallotta”, hogy mindketten személyi edzőként dolgoznak, illetve hogy a férfi profi futballjátékos volt, majd azt is észrevette, hogy ketten együtt ettek meg egy sajttálat.

„Sehol egy jegygyűrű” – írta ki később.

Amikor leszálltak Dallasban, Blair elégedetten tapasztalta, hogy a nő és a férfi együtt távoznak a repülőgépről.

Azóta a nő szemfüles barátja megtalálta útitársaik Instagram-profilját, és kiderítette, hogy valóban mindketten szinglik, és ráadásul már követik is egymást. Már ez is elég lenne happy endnek, azonban ekkor lépett a nyilvánosság elé Euan Holden, a rejtélyes férfi a repülőről. Kiderült, hogy nemcsak edző és focista, de régebben modell is volt.

A post shared by Euan Holden (@euanholden) on

Érthető, hogy az internet asszonyai innentől szívesen gondolták magukat az ismeretlen nő helyébe.

„Azzal szálltam fel a gépre, hogy csak szeretnék hazamenni, és egy bájos lány mellé kerültem, akivel remekül töltöttük az utazás idejét” – meséli. „Ha van ennek a dolognak üzenete, akkor az az, hogy van remény.”

Azt, hogy a földet érés után hogyan folytatódott a flört, nem lehet tudni.

(via ABC News)

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top