Utazás

A halálba zuhant szelfizés közben egy 18 éves fiatal

Egy népszerű kilátóponton történt a baleset Ausztráliában.

Halálos balesetet szenvedett hétfőn egy fiatal fiú Sydney-ben: lezuhant egy népszerű kilátópontról, ahol egyes sajtóértesülések szerint éppen egy közös szelfit szeretett volna készíteni a barátaival.

Az áldozatról több különböző, egymásnak ellentmondó információ is megjelent a sajtóban. A Daily Mail értesülései szerint például az elhunyt fiatal egy 19 éves amerikai turista, míg a Guardian egy 18 éves brit fiatalról írt. A részletekben azonban a különböző források megegyeznek: a fiú legalább 10 métert zuhant a Cape Solander nevű népszerű bálnafigyelőpontról, helyi idő szerint délután fél négykor. A fiú barátai azonnal értesítették a rendőröket, akik mentőhelikopter segítségével perceken belül kihalászták a testet a tengerből, a fiú életét azonban már nem tudták megmenteni.

Két hónapon belül ez a második halálos baleset ezen a helyen: hat héttel ezelőtt egy harmincas éveiben járó férfi vesztette itt életét hasonló körülmények között.

A most elhunyt fiú személyazonosságát, nemzetiségét egyelőre nem erősítették meg a hatóságok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top