Utazás

Csúnyán megjárta a New York-i utazással a Class FM műsorvezetője

Négy órát kellett feleslegesen rostokolniuk a repülőgépben, ami végül fel sem szállt. A légitársaság szerint nem jár kártérítés a New York-Budapest járat utasainak.

Finoman fogalmazva jól megtréfálta az időjárás és a LOT lengyel légitársaság a New York-Budapest járat utasait, köztük a Class FM műsorvezetőjét, Laczkó Sándort. A rádiós is rajta volt azon a repülőgépen, amelyik 4 órát várakozott utasaival a fedélzeten a New York-i reptér kifutóján, hogy végül ne szálljon fel.

A LOT egyik repülőgépe – forrás: pixabay

„New Yorkból jöttünk volna haza júniusban. A reptéren közölték, egy órával később indul a gép. Gondoltuk, ennyi belefér. Beszálltunk, majd a kifutón megálltunk. Négy és fél órán át ültünk ott, mire közölték, hogy szálljunk le, mert törölték a járatot, a terminálban majd informálnak minket” – mondja a Borsnak a Laczkó, akit az bánt a legjobban, hogy végül semmi segítséget nem kaptak, sem vizet, sem ételt.

Laczkó Sándor e-mailben tett panaszt a légitársaságnál, amit gyorsan el is utasítottak, mondván nem jár kártérítés, mert a rossz idő miatt törölték a járatot. A műsorvezető nem érti, hogy míg ők négy órát dekkoltak a gépen, addig több mint száz gép gond nélkül indult útnak. Szerinte ennyi késéssel, ilyen távolságnál nagyjából 600 euró, azaz úgy 200 ezer forint járna vissza kártérítésként.

„Ha fél év után sem történik semmi, felkeresem akár a lengyel fogyasztóvédelmet vagy az uniós repülési felügyeletet. Nem hagyom veszni a pénzem” – mondta a lapnak Laczkó, akit főleg az bánt, hogy nem kaptak megfelelő segítséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top