Utazás

Poggyászkáosz Ferihegyen az új fapados csomagszabályzat miatt

Hatalmas sorok kígyóztak az utasfelvételi pultok előtt. A Ryanair csak novemberben vezeti be az új szabályokat, melyek a Wizzairnél Budapesten már vasárnaptól is éltek.

Poggyászkáoszt okozott Ferihegyen az új fapados csomagszabályzat – számolt be az RTL Híradó. A legtöbb utas inkább sokkal korábban kiment a repülőtérre. Nem tudták ugyanis, mennyit kell majd sorban állni a fapados légitársaságok új poggyászszabályai miatt, amelyeket nagyrészt még be sem vezettek.

A társaságok némelyike levélben figyelmeztette utasait, hogy a megnövekedett várakozási idő miatt előbb érjenek ki a reptérre, de a legtöbben semmilyen értesítést nem kaptak.

Mindkét légitársaság gépeire az eddigi gurulós bőröndök helyett csak jóval kisebb táska vihető fel, azt is be kell tenni az ülés alá.

Az RTL Híradó információi szerint vasárnap délelőtt még a földi kiszolgáló személyzet sem tudta pontosan a szabályokat, így például, hogy mit kell csinálni azokkal a bőröndökkel, amik a megengedettnél nagyobbak voltak, ám mégis felvitték azokat az utasok.

A légitársaságok szerint az új fapados csomagszabályzattal csökkenthetőek a késések, viszont az utasoknak sokkal többet kell sorban állniuk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top