Utazás

Reptéren hagyta utasait a csődbe került légitársaság

Csődbe jutott a Primera Air nevű fapados légitársaság, utasok ezreit hagyta a repülőtereken ellátás és kárpótlás nélkül.

Több ezer utasnak kellett a világ különböző repülőterein töltenie az éjszakát, miután kedden csődbe került a Primera Air nevű brit fapados légitársaság. A hoppon maradt utasok panaszai elárasztották az internetet.

forrás: pixabay

Egyikük arról ír, hogy 18 órát kell várnia Newark repülőterén étlen-szomjan, és fázik is. Szerencsére a várakozás 16. órájában megkapta a légitársaságtól azt a 10 dollár értékű élelmiszer-utalványt, amit ennivalóra válthatott.

Mások külföldön ragadtak, és többen voltak olyanok is, akik már becsekkoltak, feladták a csomagjaikat is, amikor törölték a járatot. Nekik még egy órát kellett arra várniuk, hogy poggyászaikat visszakapják, és kénytelenek voltak újra megvenni a hazafelé tartó repülőjegyüket egy másik légitársaságnál.

A személyzet azt mondta az utasoknak, hogy kérhetnek ugyan kárpótlást, de a csőd miatt fogalmuk sincs arról, hogy mi lesz a beadványok sorsa.

A Primera Air közleményében csak annyit ír, hogy köszönik az utasok eddigi hűségét, de most ebben a szomorú pillanatban búcsút kell inteniük.

The Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top