Utazás

A repülő utasterének közepén vette elő gyerekének a bilit az anyuka – fotó

Kommentháború lett belőle.

A repülőgép utasterének kellős közepén kapta elő a bilit egy anyuka egyévesforma gyerekének. Az elképesztő jelenetről az egyik utas lőtt is egy képet, majd továbbította a Passenger Shaming nevű Instagram-oldalnak, amely kifejezetten azért jött létre, hogy az ilyen rémálomba illő jeleneteket megoszthassák egymással az emberek.

Bár azt, hogy pontosan mikor, hol, melyik légitársaság gépén történt az eset, az Instagram-oldal üzemeltetői nem hozták a nyilvánosságra, annyit elárultak, hogy a személyzet a beszámolók szerint kérdőre vonta az anyukát, ő azonban csak annyit válaszolt, hogy – idézem – „leszarom”.

A kép alatt komoly vita alakult ki a hozzászólók között. Bár a legtöbben, érthető módon, keményen elítélték az anyát, amiért ennyire semmibe vette a többi utast, voltak olyanok is, akik a védelmére keltek.

Egy hozzászóló például ezt írta: „Le a kalappal minden olyan anya előtt, aki magasról tesz a szabályokra, ha gyermeke kényelméről van szó!” Mások arra panaszkodtak, hogy a repülőgépen a mosdókban képtelenség normálisan tisztába tenni egy gyereket. Minket nem győztek meg… Ti mit szóltok a képhez?

Passenger Shaming/Instagram

(The Sun)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top