Utazás
Szponzorált tartalom

Ékszerdoboz a Bükkalján – Egerszalók csodái

Természetesen a Sódomb számít a legfőbb látványosságnak Egerszalókon, a különleges, gyógyhatású termálvizek és a rá épülő élményfürdők és wellness szállodák pedig az elsődleges vonzerőt jelentik az idelátogatóknak. Ám a Heves-megyei településnek nem a hőforrás az egyetlen kincse: ezen kívül még számos apró csodát és érdekességet fedezhetünk fel itt.

Egerszalók értékei közül a természet szépségét talán nem is szükséges külön ecsetelnünk, hiszen ez azonnal szemebe tűnik, amikor Eger felől közelítve vagy az Alföld irányából érkezve a Laskó-patak völgyébe lépünk. A Bükk és Márta közé ékelődő szelíd völgy az év minden szakában elbűvölő, de legszebb arcát talán nyár elején mutatja felénk, mikor a környező erdők és rétek friss, harsogó zöld színben pompáznak.

A Bükkalján megbúvó Egerszalók és környéke a legszebb arcát nyáron mutatja nekünk (fotó: istockphoto.com)

A túrázók szívesen barangolnak különösebb cél nélkül is ebben a pompás vadonban, de határozott célok is vezethetik őket, hiszen az Egri Kistérség Kő-Túra útvonalán különleges látványosságok ejthetnek útba. Némelyik ezek körül még országos viszonylatban is ritkaságszámba megy: az Egerszalók határában található nevezetes Kaptárkövekhez hasonló képződmény például hazánk területén mindössze 41 helyen akad, és ezek jelentős része épp a Bükkalján, Eger térségében lelhető fel.

Ki ismeri a Kaptárkövek titkát?

Egerszalók több kaptárkővel is büszkélkedhet. Ezek neve igen beszédes (a Menyecske-hegy, a Betyárbújó és a Kőbújó), ha pedig közelről is meglátjuk őket, rögtön érdekes képzetek és fantáziák születnek meg bennünk arról, vajon mi célt is szolgálhattak egykor. Ezek az átkövesedett, jól faragható riolittufa maradványok egyes vélemények szerint szakrális célokat szolgálhattak egykor, és halotti maradványokat, bálványokat helyeztek el bennük. Egy legenda szerint a Szent István korabeli forradalom elesett vezéreinek holttestét elhamvasztották, majd a maradványokat itt rejtették el, de vannak, akik úgy tudják, hogy „illegális” oltárkővekként működtek, miután Szent László király betilttatta a pogány áldozatok bemutatását. Bár ez utóbbi igen merész ötletnek tűnik, mégis van realitása, hiszen néhány fülkéből áldozati tárgyak kerültek elő.

Egy rejtélyes kaptárkő Egerszalókról – ez itt a Betyárbújó

Végül egy kézenfekvőbb magyarázat is van rájuk: méhészkedéshez használták az üregeket. Az igazságot egyelőre nem ismeri pontosan senki, de ettől függetlenül érdemes meglátogatni Kaptárköveket már csak szépségük miatt is – és az sem lehetetlen, hogy talán épp mi jövünk rá, mi céllal is készültek valaha ezek a misztikus és rejtelmes kőformák.

Barlanglakások – egykor otthon, ma interaktív múzeum

Sokkal egyértelműbb, hogy a falu déli végén található barlanglakások mi célt szolgáltak. A riolittufába vájt nagy üregekben valaha tényleg laktak, mesterségeket űztek, műhelyeket tartottak fent és bort tároltak bennük. Száz éve még 33 ilyen lakás „működött” Egerszalókon (az elsők egyébként az 1600-as években készülhettek el), néhányban pedig még a 60-as években is laktak, egyiket-másikat pedig ma is használják nyári konyhának. A fő funkciójuk azonban már elsősorban a turisták szórakoztatása: a Sáfrány utca végén található barlanglakásokat az önkormányzat megvásárolta, helyi védelem alá vonta és megújította, és különféle látványos kiállításokat rendezett be bennük.

Így éltek régen a Bükkalján

A Mesterségek Műhelyében például a mezőgazdaságban és a ház körül használatos szerszámokat, kisiparos és kézműves mesterségek eszközeit találjuk, a többi lakás pedig az ősök használati tárgyait mutatja be: ezek a helyi gyűjtésből származó konyhai eszközök és bútorok mind a II. világháborút megelőző időkből származnak.

Sáfránykert – családi program egész napra

A barlanglakások a közelben található Sáfránykert attrakcióival karöltve kínálnak szórakoztató és kellemes programot kicsiknek és nagyoknak. A Sáfránykert igazi élménycentrum, ahol kertbemutató foglalkozásokat tartanak, megismertetik a látogatót különféle biokertészeti fogásokkal, gyógy- és fűszernövényekkel, a kemencés sütések apropóján pedig megmutatják a hagyományos konyhai folyamatok (dagasztás, nyújtás, formázás) menetét. Természetesen a kész tésztát aztán kemencébe dugva meg is sütik kalácsnak vagy épp kenyérlángosnak.

A hagyományos, mára már gyakorlatilag letűnt vidéki életforma sajátos kézműves mesterségeiből is kaphatunk ízelítőt itt: szabályos kis workshop keretein belül magunk is kipróbálhatjuk például a szövés és fonás fogásait.  Gyereknek és felnőtteknek egyformán izgalmas élmény egy ilyen foglalkozás, sőt akár csapatépítő tréningnek is kiváló, ha pedig gyermekek táboroznak itt nagyobb számban, számukra is remek program és tapasztalat lehet.  

Felnőttképzést is vállalnak a Sáfránykert mesterei

Nem csak mesterségekkel ismerkedhetnek  itt a gyerekek, hanem régi, izgalmas történetekkel és mesékkel is a Mesebarlangban. De hogy mi is maga a történet, arról többet a mi sem árulhatunk el…. Arról viszont már beszélhetünk, hogy a Sáfránykertben  jurtatábor és szabadtári színpad is működik (ez utóbbi egész évben szmos rendezvény és előadás helyszíne), ezért nagyobb csoportok, például osztálykirándulások szórakoztatására, üdültetésére is kitűnően alkalmas ez a különleges komplexum.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top