Utazás

Több mint fél évszázada nem fogtak ilyen halat a Balatonban!

Egy kaposvári orvos menyhalat akasztott. Utoljára 1965-ben fogtak ilyen halat a tóban.

Néhány nappal azután, hogy rekordméretű pontyot fogtak a Balatonban, egy kaposvári orvosnak sikerült újra menyhalat fognia a tóban, amire több mint fél évszázada, 1965 óta nem volt példa – írja a likebalaton.hu híre alapján a Sokszínű Vidék.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a Facebookon jelentette, hogy dr. Bajzik Gábor a fonyódi-akadón süllőzés közben egy gyönyörű, 28 centiméteres példányt fogott.

„A hal gyors fotózás után ment is vissza a Balatonba. Gratulálok Doktor úrnak, azt hiszem, történelmi pillanatot élt meg, mi pedig nagyon örülünk, hogy lehet, lesz eredménye e titokzatos, őshonos halunk visszahonosításának!” – írta lelkesen.

Szári Zsolt elmondta, hogy az 1965-ös nagy balatoni halpusztulás szinte teljesen eltüntette a menyhalat a tóból, az utolsó példányokat pedig az angolnák vadászták le. Éppen ezért addig, amíg az angolnaállomány nem csökkent egy kritikus érték alá, nem is volt értelme újratelepíteni őket; végül 2015-ben költöztették be az első ivadékokat.

2013-ban a Magyar Haltani Társaság az Év halának választotta a menyhalat, hogy felhívja a figyelmet erre a ritka, de egykor őshonos magyar halfajtára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top