Utazás

Dobfelszerelést és húsvágó bárdot is felejtettek már a hazai szállásokon

A szállásadók kétharmadánál rongáltak már vendégek.

Gyakori a rongálás a vendégek körében, a Szallas.hu friss felmérés szerint a szállásadók kétharmadánál történt már káreset. Leggyakrabban a konyhai felszerelések (65%), a textíliák (51%) és a berendezések (45%) sérülnek meg.

„A szándékosság természetesen nem minden esetben feltételezhető, hiszen egy pohár eltörése vagy egy ital kiborítása bárkivel megtörténhet – magyarázta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere. – Vannak azonban olyan példák is, mint a nyílászáró megrongálása, ahol nem kizárható, hogy direkt követték el.”

A felmérésben kirívó történeteket is megosztottak a szállásadók. „Egy partnerünknél a szekrénybe beépített széfet próbálta meg valaki kibontani, de volt, akinél a kerti bútort a szomszédos patakban találták meg” – mesélte Keresztes Nóra.

A szállásközvetítő portál információ szerint a rongálók kétharmada lapít, tettéről nem vall színt távozáskor.

hotelszoba

A kép illusztráció (iStock)

A károk mellett gyakran ottfelejtett holmik fogadják a takarítókat. A gondatlan tulajdonosok leggyakrabban ruhaneműikről (70%), szépségápolási termékeikről (64%) és műszaki cikkeikről (31%) feledkeznek meg. A szokványos tárgyak mellett akadnak extrémek is: műfogsort, vibrátort és dobfelszerelést is találtak már a szobalányok.  A felsoroltakon felül előkerült már préselt növény, húsvágó bárd, bőrduda és 20 garnitúra fürdőruha is. Jóval kevesebb esetben maradnak ott kulcsok, iratok vagy épp a pénztárca. Ugyanakkor minden ötödik széffel rendelkező szálláshelyen maradt már a zárható szekrényben fontos holmi. A legnagyobb értékű ottfelejtett dolog többnyire laptop vagy aranyékszer, karóra vagy luxusmárkás napszemüveg. A legmeghökkentőbb viszont, hogy akár élőlényt is elhagyunk: kisállatról és hozzátartozóról is feledkeztek már meg a távozó vendégek.

A talált tárgyakat jellemzően egy évig vagy akár tovább is megőrzik. A szétszórt vendégek fele az észlelést követően kéri a szállásadót, hogy postázza el részére a holmit, és csak tízből egy tér vissza érte. Olyanok is akadnak, akik jelzik ugyan, hogy visszamennek, de valójában sosem érkeznek meg.  „A felmérésből sajnos az is kiderült, hogy olykor viszont olyan elhagyott dolog miatt reklamál a vendég, ami valójában sosem létezett – mondta a marketingmenedzser. – Ilyenkor általában árengedményt vagy ingyen szolgáltatást várnának vigaszdíjként.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top