Utazás

Több magyar él Nagy-Britanniában, mint feltételezték

Alulbecsülték az EU-országokból érkező bevándorlók számát a britek.

A brit statisztikai hivatal (ONS) bejelentette szerdán, hogy 2016 előtt éveken át alulbecsülte az európai uniós társországok egy részéből érkezők számát a nettó bevándorlásról szóló jelentéseiben, valószínűleg túlbecsülte viszont az EU-n kívüli országokból érkezőkét. A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a hiba nyolc országot érintett az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó tíz ország közül: Csehországot, Észtországot, Lengyelországot, Lettországot, Litvániát, Magyarországot, Szlovákiát és Szlovéniát.

Új elemzések alapján az ONS közölte, hogy 2015-2016-ban az európai uniós társországokból érkező nettó bevándorlás – az érkezők és a távozók számának különbsége – 16 százalékkal (29 ezer fővel) volt magasabb az eddig véltnél. Ez azt jelenti, hogy a 2016 márciusával zárult egy évben 178 ezer helyett 207 ezer volt a nettó bevándorlás mérlege. Az Európai Unión kívüli országokból érkező bevándorlók száma a valóságban viszont 13 százalékkal volt alacsonyabb a jelzettnél, kiderült ugyanis, hogy több külföldi diák távozott az országból a korábban becsültnél.

Az ONS közölte, hogy a bevándorlásra vonatkozó statisztikái megbízhatóságának besorolását „leminősítette”, és irányelveinek megfelelően „kísérleti statisztikaként” hivatkozik rájuk.

Az Oxfordi Egyetem mellett működő független migrációkutató elemzőműhely, a The Migration Observatory igazgatója, Madeleine Sumption a BBC tudósítása szerint azt mondta, adataik egy ideje arra utaltak, hogy „valami nincs igazán rendben”. Emlékeztetett arra, hogy a negyedéves jelentésekben közzétett adatok hitelességének különösen a kormányzat bevándorláspolitikája miatt van jelentősége.

London

London a magasból (iStock)

A 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt élén David Cameron, majd Theresa May miniszterelnök célkitűzése is az volt, hogy a nettó bevándorlás csökkenjen évi százezer alá. Ez azonban egymást követő 37 negyedév alatt nem valósult meg. A párt jelenlegi vezetője, Boris Johnson kormányfő a brit EU-tagság október 31-én várható megszűnésének közeledtével már nem hangoztatja ennek jelentőségét. 

A külföldi munkavállalók és a bevándorlók ügye a brit európai uniós tagságról szóló 2016-os népszavazás kampányában is fontos szerepet kapott. 

Az Egyesült Királyságban 2018-ban összességében több mint 3,6 millió külföldi európai uniós állampolgár élt. Ez az adat más forrásból származik, így ennek pontossága nem kérdőjeleződött meg. 

A brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után a már tartósan Nagy-Britanniában élőknek megmaradnak a jogaik, és kérhetik a tartós letelepedési engedélyt, a brit kilépés után érkezőknek viszont szigorúbb bevándorlási szabályoknak kell megfelelniük.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top