Utazás

Menet közben leállt egy hajtómű, tovább repült az utasszállító

A vonatkozó szabályozás szerint az első arra alkalmas reptéren le kellett volna szállniuk...

Az Égei-tenger felett állt le a cseh Smartwings légitársaság Szamoszról Prágába tartó járatának egyik hajtóműve augusztus 22-én. A pilóták alacsonyabbra süllyedtek, és próbálták újraindítani a hajtóművet, ám ez nem sikerült. Ezek után sem jelezték azonban a hibát a légi irányításnak, inkább repültek tovább, és a gép 2 óra 20 perccel később, 170 fővel a fedélzetén landolt a cseh fővárosban – számolt be róla az Airportal.  

A vonatkozó szabályok szerint viszont a járatnak a hajtómű leállása után meg kellett volna szakítania az útját, és az első, arra alkalmas reptéren le kellett volna szállnia.

Smartwings Boeing 737

Smartwings Boeing 737 (A kép illusztráció. Forrás: iStock)

A pilóták Magyarország légterében sem jelentették, hogy egy hajtóművel repülnek, csupán technikai problémával indokolták, hogy alacsonyabban repülnek.

A légitársaság szóvivője tagadta, hogy megsértettek volna bármilyen biztonsági előírást. A cseh légügyi hatóság még nem szólalt meg az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top