Utazás

Magyarország legszebb városai: 5 érdekesség Pécsről

Pécs Baranya megye központja. Ókor és Halott Pénz.

A Postapalota áll az ókori központ helyén

Pécs története egészen az ókorig vezethető vissza. A várost a rómaiak alapították, nagyságrendileg az I. század végén. A terület a latin Sopianae nevet kapta (a kelta sop szó mocsarat jelent), feltehetően azért, mert a Pécs helyén álló római kori város déli oldala lenyúlt a mocsaras rétig. A római vízvezeték egyes részei a mai napig láthatók, Sopianae központja pedig ott volt, ahol ma a Postapalota áll.

Fotó: Wikipedia/Elekhh

Pécsett alakult az ország első egyeteme

Az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította a városban. A fennállásának 650. évfordulóját 2017-ben ünneplő Pécsi Tudományegyetem ma is az ország egyik legnagyobb létszámú egyeteme, mintegy húszezer hallgató tanul itt.

Fotó: Wikipedia

Békében egymás mellett

Pécs többnemzetiségű település, magyarok horvátok, szerbek, románok és svábok élnek itt békében egymás mellett. A különböző stílusok, kultúrák és a vallások is jól megférnek. Például a központban, a Széchényi téren áll Gázi Kászim pasa dzsámija, tőle mindössze kétszáz méterrel arrébb pedig a Szent Péter- és Szent Pál székesegyház, amit Pécs katedrálisának is neveznek. A Szent István térre befordulva a IV. század ókeresztény sírhelyeihez érünk, nem messze innen pedig a mohamedán vallásúak zarándokhelye, Idrisz baba sírhelye található, amit nagy tisztelet övez.

Fotó: Wikipedia/Thaler Tamas

Porcelán, kultúra és szórakozás

2010-ben Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa. Ennek apropóján megújulhatott a Zsolnay Porcelánmanufaktúra területe, új életre kelt a Zsolnay-gyár öt hektáros területe és a Zsolnay negyeden belül öt további negyed is létrejött.  A Míves negyed legfontosabb elemei a Zsolnay családdal és történettel kapcsolatos kiállítás, Winkler Barnabás egyedülálló Rózsaszín Zsolnay-kiállítása, valamint a Sikorski-házban kiállított Gyugyi-gyűjtemény. Ezekhez kapcsolódik a felújított Zsolnay-mauzóleum, az Alkotó- és Inkubátorház, valamint a Kézműves boltok utcája. Az Alkotó negyed ad helyet kulturális intézményeknek, vendéglátóhelyeknek és fesztiváloknak. A Gyermek és Családi negyed központi elemei a Planetárium, a Pécsi Galéria komoly nemzetközi vendégtárlatokat is fogadni képes új épülete, valamint a megújult Bóbita Bábszínház, míg az Egyetemi negyedben a Pécsi Tudományegyetem több kara – például a Művészeti Kar – és újonnan alakult tanszéke kapott helyet.

Fotó: Wikipedia/KovacsDaniel

A Halott pénz otthon van Pécsen

A Halott pénz tagjai Pécshez kötődnek, éppen ezért Otthon című klipjük a városban készült és akár egy image filmnek is beillik, emellett egy pillanatra mintha még Orbán Viktor miniszterelnök is feltűnne benne (15 másodpercnél). Az ikonikus pécsi helyszínek mellett, mint a Széchenyi tér vagy a Király utca, megjelennek a klipben az együttes tagjai számára fontos helyek is. A csapat dobosa, Varga Mátyás például abban az általános iskolában végzett, ahol a videóban focimeccset játszanak, de megjelenik a PTE Orvostudományi Kara is, ahová Márk, illetve a Közgazdaságtudományi, ahová Dávid járt.

+1: Pécsről indult a Lovasi András vezette Kispál és a Borz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése