Kik dideregnek az óbudai esernyők alatt, avagy: nem csinálunk k.rváknak emlékművet!

Budapesten az egyik kedvenc szobrom Óbudán, az eldugott, végtelenül hangulatos Laktanya utcában áll. Illetve állnak, merthogy ez egy szoborcsoport: négy nő vert gyökeret a szűnni nem akaró esőben, és várnak valamire. Vagy valakire. Sokszor meglátogattam már őket, mert szeretek az esőben sétálni, vagy mert van némi köze a nevemnek az esernyőkhöz. Ilyenkor néhány percig mindegyik nő mellé behúzódok, és velük együtt ácsorgok, próbálom megfejteni, mit látnak, miért rostokolnak, merre tartanak. Több tucatszor jártam arra, ám még sok-sok év után sem döntöttem sorsukról: szeretném hinni, hogy egy szebb jövő felé sietnek, vagy esetleg teljesen hétköznapi módon a buszra várnak egy hosszú nap után egykedvűen. Sokszor elképzeltem már: az egyik nő a családjához rohan vacsorát főzni, a másikat a szerelme várja valahol egy vörös rózsával. A harmadik minden bizonnyal a barátnőivel találkozik hamarosan, a negyedik nővérként kezdi az éjjeli műszakot a városi kórházban. Izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy vajon kik ők valójában. Az eső pedig csak zuhog szakadatlan… 

Idilli képet fantáziáltam a lányokról, asszonyokról, a valóság azonban nem ennyire meghitt. Alkotójuk, Varga Imre egy korábbi párizsi élményét bronzosította.

Ezek a tizenéves lányok prostituáltak, és bizony pénzes kuncsaftokat remélnek, miközben az időjárás csak megnehezíti egyébként is hányatott sorsukat.

A szoborcsoportot itthon 1986-ban avatták fel, és végül a Várakozók címet kapta, de különálló élete nem indult zökkenőmentesen. Elvégre ki az, aki utcalányok bronzszobrában akarna gyönyörködni? Annak idején Varga Imrének is meg kellett győznie az akkori tanácselnököt, aki határozottan kijelentette: Magyarországon nem csinálunk kurváknak emlékművet! Végül azért adta be a derekát, mert a művész Krúdy Gyula mellett érvelt, aki szintén számos novellával emlékezett meg a kiszolgáltatott nők sorsáról, s aki nem messze a Várakozóktól lakott és alkotott. Hatásos volt…

Varga Imre idén 96 éves lesz. Több mint száz művét avatták már fel Magyarország valamely közterén: Debrecen, Szeged, Mohács, Pécs, Kaposvár és Győr is büszkélkedhet nevével. Közel harminc alkotását láthatjuk külföldi utcákon, mint például Auschwitzban, Varsóban, Párizsban, Londonban, Brüsszelben vagy az USA-ban. 1973-ban Kossuth-díjat vehetett át, 2004-ben Budapest díszpolgárává avatták, 2016-ban a Nemzet Művészének választották, és külföldön is többször elismeréssel jutalmazták. A védtelen nők esernyős szobrának hasonló mását 2003-ban Siófokon, a művész szülővárosában is felavatták, sőt egy kétalakos változatát 1992 óta Los Angelesben is megcsodálhatjuk. 

Akár Óbudán, akár a Balaton fővárosában, esetleg az amerikai angyalok városában jártok, feltétlen ácsorogjatok néhány percet a lányok mellett, és gondoljátok át, ti vajon kiért rostokolnátok, mi az, ami miatt megérné ácsorogni szakadatlan a szakadó esőben!?