Utazás
Szponzorált tartalom

Egy hely, ahol még a toronyóra is a földön jár – Ezért utazz Zalaegerszegre!

Zalaegerszegen süt a legkevesebbet a nap, gyakori a felhős időszak, a völgyekben pedig rendszeres a ködképződés. A skót felföldre emlékeztető időjárása miatt viszont a Zalai-dombság északi részén fekvő város egyike Magyarország legvirágosabb, legzöldebb városainak. Kirándulóknak, de városnézőknek is ideális, erdőkben, élővilágban és csupa különlegességben gazdag hely. Az egyszer biztos, hogy virágos lesz a kedvünk ezen a virágos helyen.

Persze ha csak pár órára jövünk Egerszegre, érdemes a városban tennünk inkább egy sétát, megnézni a Deák teret, a Mária Magdolna Plébániatemplomot, a Széchenyi teret, a Postapalotát, a Csipkeházakat és a Kosztolányi utcai villasorokat. A toronyóra lánccal megvalósíthatatlan ideája itt módosulva ugyan, de életre kel: itt látható ugyanis a város különlegessége, a Mária Magdolna Plébániatemplom 200 éves, földön járó toronyórája. Nem, ez nem egy Csukás István meseszereplő, a földön járó toronyóra, bármilyen abszurd is, létezik: a világon egyedülálló módon, üvegházon belül, működés közben látható. A gépezet maga egy 3 méter 10 centiméter széles üvegkalitkába került, míg a súlyok és ellensúlyok – jól láthatóan – egy három méter mély aknába ereszkednek a földfelszín alá. Preisz József órásmester negyvennaponként ellenőrzi a 600 kilogrammot nyomó szerkezetet.

A Gébárti-tó, háttérben az Aquacity csúszdaparkja Zalaegerszegen 2019. október 9-én.
(Fotó: MTI/Varga György)

A természet kincseiből azonban már a belvárosban sincs hiány: gyönyörű terekre, ligetekre és kertekre bukkanhatunk séta közben, például a Baross ligetre, ahol helyet kapott Wass Albert író szobra, vagy az Ánglisra, amely vadgesztenyesoráról is nevezetes, és nem messze innen találhatók Erzsébet emlékfái (az eredetileg három hársból kettő marad meg), melyeket a magyar királyné, Sissi tiszteletére ültettek még 1890-ben.

Zöld, zöld és zöld

Egerszeget a természetkedvelők is imádják, nem véletlenül, hiszen a parkerdők viszonylag közel találhatók a városközponthoz. A Horhosok útja három túraútvonalból álló hálózat, melyeknek kiindulópontja az Izsák Imre Általános Iskola előtti túraindító térkép a Szivárvány téren. „A csácsi városkaputól kiindulva szinte a teljes város a lábunk alatt hever. Délnyugati irányba nézve, a tévétorony környékén a bazitai dombok zárják a kilátást, ám – ha szerencsénk van – akár az Alpokig is elláthatunk. A henyei kápolnadombról észak felé nyílik ki a táj a szemnek: jó időben a Tátika csúcsát, a Kab-hegyet, a Somlót, a Ság-hegyet és az Írott-kő bércét is felfedezhetjük a távolban. A téli napsütésben is érdemes nekivágni a túraútvonalaknak, hisz’ a fák lombjai nem takarják el a kilátást, így Zalaegerszeg épített környezete meztelenségében is megmutatja magát…” – olvasható a város turisztikai honlapján.

A Zalai táj szépségét megcsodálhatjuk a Jánka-hegyről is: itt is hangulatos szőlőkerteket találunk. Ha nem küzdünk tériszonnyal, felsétálhatunk a kilenc és fél méter magas kilátóba a Gyuri Csárda tetején, és gyönyörködhetünk a csodálatos panorámában. Ahogy a Csárda tulajdonosa, Hart György mondja, „a Gyuri Csárda azért készült, hogy az emberek kimozduljanak a mindennapos munkából, és autóikat letéve, sétálgatva gyönyörködjenek városunkban. Ízelítőt kapjanak a Jánka-hegy szépségéből, a hegyi emberek ételeiből, italaiból.

Köd a Zalában
(Fotó: MTI/Varga György)

Egy tál dödölle

És ha már gasztronómiai élvezetek, mindenképpen próbáljuk ki a göcseji dödöllét, a kívül kissé ropogós, belül lágy krumpli alapú parasztételt, amely rendszeresen kerül önálló fogásként vagy a vadpörkölt kísérőjeként a zalai asztalokra. Másik zalai fogás a tökmagolajos krumpli, az őszi névnapok, szüretek kedvelt fogása és a kerekrépaleves, az őszi-téli étkezés megkerülhetetlen étele. Formája alapján kerekrépának, vetési módja miatt pedig tarlórépának nevezett gyökérzöldség régen a szegények eledele volt, ma viszont izgalmas alapanyag, melyet savanyítani, kovászolni is lehet, de sütve, rántva, levesbetétnek is használható. Ha házias ételekre vágyunk, válasszuk a Hegyalja csárdát vagy a Kiskondást, ha igazán menő helyen szeretnénk vacsorázni, próbáljuk ki a Belgian Beer Cafét, kávét pedig a Kávélaborban igyunk, ahol közel és távol a legjobb feketét kapni a környéken, még az Őrségből is sokan jönnek át az élményért. A borozók pedig látogassanak el a László pincébe, ahol Valentin, sauvignon blanc, kékfrankos, merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc fajtájú borokat kóstolhatnak.

5 tipp Egerszegen és környékén

Azélás völgy – Mintha egy tündérmesébe csöppennénk. Az országos hírnevű díszpark Zala megye 7 természeti csodája között szerepel, nem véletlenül, hiszen tavasszal több ezer havasszépe, azaz azálea nyílik a völgyben. Az Azáleás-völgy, más néven Róka és Kígyó völgy április végén, május elején borul szín- és illat kavalkádba: sárga, fehér, piros és lila színekben pompázik a rododendronszurdok.

Csácsbozsoki medvehagymatúrák – Igaz, a medvehagyma szezonra még várni kell, a tavasz egyik első, erős fokhagymaillatot árasztó hírnökével tele van Csácsbozsok, bizonyos napokon még túrákat is szerveznek ide a növényszakértők.

Göcseji falumúzeum – A Göcseji Falumúzeum, az ország első szabadtéri néprajzi múzeuma, a várost átszelő Zala folyó holtága és egy régi vízimalom körül kapott helyet. A skanzen, melynek faluja sosem létezett, kiemelten foglalkozik a környezettudatos neveléssel, sétakertje maga a nyugalom szigete.

Tévétorony – Zalaegerszeg Alsóerdő felett, a 293 méter magas Bazitai tetőn áll az antennarendszerével együtt száz méter magas tévétorony. Bazitára meredeken emelkedő, kanyargós erdei szerpentin vezet fel, a domb tetején csodás panorámában gyönyörködhetünk, vagy a körpanorámás kávézóból legeltethetjük a szemünket a környéken. Innen akár még az Alpokig is ellátni!

Zalaszántói buddhista sztúpa – Zalaegerszegtől kb. 1 órányi kocsiútra található Európa egyik legnagyobb, 30 m magas és 24 m átmérőjű sztúpája. Az építményt és a környező erdőt 1993-ban személyesen a 14. dalai láma szentelte fel. A sztúpa belsejében Buddha tanításait, Európában egyetlenként eredeti Buddha-ereklyéket és egy 24 méter magas életfát állítottak, a szentély központjában egy Dél-Koreából származó Buddha-szobor is található.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top