Utazás

Fontos bejelentést tett a BKK – erre ügyeljen, akinek bérlete van!

Örülhetnek az éves bérletesek.

A 2019-es naptári évre megváltott éves bérleteket január 11. hajnali 2 óráig elfogadják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ellenőrei, a rajtuk feltüntetett érvényességi időtől eltérően. Az intézkedés oka, hogy a BKK elegendő időt kíván hagyni ügyfeleinek a 2020-ra szóló éves bérletek megvásárlására. 

A hosszabbítás kiterjed mind a magánszemélyek, mind a cégek által vásárolt éves bérletekre, így a tanuló és nyugdíjas bérletekre, illetve a MOL-BUBI bérletekre is. A bérleteket a MÁV-START és a Volánbusz is a meghosszabbított érvényességi idővel fogadja el Budapest közigazgatási határán belül, a Budapest-bérletekkel igénybe vehető járatain.

Vigyázat! Az érvényességi idő meghosszabbítása nem vonatkozik a nem naptári évre érvényes éves bérletekre, továbbá nem érinti a havi és negyedéves vagy más, rövidebb érvényességű budapesti, HÉV- és környéki bérleteket, valamint az éves nosztalgia bérleteket sem.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top