Utazás

„Bármilyen jegy jó, csak jussak ki ebből a városból” – Magyarországra is elérhet a titokzatos kínai koronavírus

6 érintett ország, 611 megbetegedés, 17 áldozat: a CNN legfrissebb adatai szerint egyelőre itt tart a kínai Vuhan városából még decemberben indult koronavírus-járvány, ami egyes előrejelzések szerint heteken belül akár világméretű is lehet. Összeszedtük, mit érdemes tudni a vírusról, és utánajártunk, vajon eljuthat-e a járvány Magyarországra is.

Miközben tegnapi cikkében a Politico amerikai lap még körülbelül 500 megbetegedésről írt, a CNN legfrissebb csütörtöki írása szerint a kínai Vuhan városából indult koronavírus-járványnak már 600-nál is több érintettje és 17 áldozata van. Nem véletlen, hogy még a legjobban értesült hírügynökségek is bizonytalankodnak a pontos számokat illetően: egyrészt a kínai hatóságok finoman szólva sem remekelnek a friss információk közlésében, másrészt a helyzet óráról órára változik – tőlük függetlenül is.

Bár a 2019-nCoVaz névre keresztelt új koronavírussal kapcsolatban rengeteg az ismeretlen tényező (nem tudni biztosan, hogy mennyire súlyos, hogyan terjed, és meddig tart), az egészen biztosnak tűnik, hogy a járvány a 11 millió lakosú kínai Vuhanból, pontosabban a város egyik halpiacáról indult útjára. A kórházba kerülő betegek első csoportja a helyi piacon dolgozott és vásárolt, a tenger gyümölcsei mellett baromfi-, szamár-, juh-, sertés-, borz-, róka-, sündisznó-, patkány- és hüllőhússal is kapcsolatba kerülhettek.

A lezárt vuhani halpiac, ahonnan valószínűsíthetően elterjedt a koronavírus (Fotó: Getty Images)

Miközben a kínai hatóságok versenyt futnak az idővel, és Vuhan mellett csütörtök délutánra két további várost (Huanggangot és Ezhout) is lezártak, hogy ezzel is akadályozzák a járvány továbbterjedését, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre vár azzal, hogy kihirdesse a „nemzetközi figyelmet érdemlő közegészségügyi vészhelyzetet”. Mint elmondták, időt szeretnének adni a szakértőknek az információgyűjtéshez. Csakhogy az idő fogy: eddig a pillanatig hat ország jelezte, hogy van fertőzött betegük. Kína mellett jelenleg Japán, Dél-Korea, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és az Egyesült Államok tartozik az érintett országok közé.

Mi ez a 2019-nCoVaz, és mit lehet róla tudni?

„Jelenleg annyit tudunk, hogy a vírus tüdőgyulladást okoz, és nem reagál a hagyományos antibiotikumos kezelésre” – nyilatkozta Leo Poon, a Hongkongi Egyetem virológusa, aki elmondta azt is, hogy a vírus nem teljesen ismeretlen a szakemberek számára. A vuhani vírus a koronavírusok családjába tartozik, közeli rokona, ha úgy tetszik, „kistestvére” a már ismert MERS-nek és a SARS-nak, ami 2002 és 2003 között 8096 megbetegedést okozott szerte a világon.

Az NBC News cikkéből kiderül, hogy a koronavírusok főként állatoknál gyakoriak, jellemzően nem terjednek emberekre, de mint a mostani járvány is bizonyítja, előfordulhatnak esetek, mikor a vírus úgy mutálódik, hogy embereket is képes legyen megfertőzni. A cikk kitér rá, hogy az orvosok mostanra izolálni tudták a betegek vérében a vírust, sőt meg tudták határozni a genetikai kódját is, ami arra utal, hogy a járvány forrása minden bizonnyal valamilyen dél-, délkelet-ázsiai mérges kígyó (kínai kobra vagy kínai krait) lehetett.

Ez egyébként azért fontos előrelépés, mert a szakemberek sokáig azt gondolták, hogy a SARS-hoz hasonlóan ezt a vírust is a denevérek terjesztik, többek között azért, mert egész mostanáig egyetlen olyan bejelentés sem érkezett, hogy koronavírust találtak volna vízi állatokban.

Mennyire veszélyes?

A Vuhan-vírus tünetei az egyszerű nátháéhoz vagy egy enyhébb felső légúti fertőzéséhez hasonlóak. Ezek:

  • köhögés,
  • orrfolyás,
  • láz,
  • torokfájás,
  • izomfájdalom,
  • fulladás,
  • légzési nehezítettség.

A szakemberek azt is megfigyelték, hogy azoknál, akiknek valamilyen okból legyengült az immunrendszerük (különös tekintettel az idősekre és az újszülöttekre), nagyobb az esély, hogy a vírus a légút alsóbb részeit támadja meg, ahol súlyos szövődményeket, például tüdőgyulladást okoz.

Megnézem
Összes kép (9)

Ami a halálos áldozatokat illeti, a Washington Post cikkében arról ír, hogy a Vuhan-vírus által megfertőzött betegek zömében 40 évnél idősebbek, érintett gyerekről a hatóságoknak egyelőre nincs információjuk. További hír az is, hogy a vírus mortalitási (halálozási) rátája egyelőre lényegesen alacsonyabb, mint a MERS-é, vagy épp a SARS-é volt a 2002-2003-as világjárvány idején. Neil Ferguson londoni virológus szerint a Vuhan-vírus halálozási aránya egyelőre az 1918-as spanyolnáthajárványéhoz hasonlítható; igaz, azt a szakember is elismerte, hogy a járványnak még csak az elején járunk, így korai lenne bármit is kijelenteni ezzel kapcsolatban.

Mit tesznek a világjárvány megakadályozásáért?

Kínában lezárják az érintett városokat, ami nagyjából annyit jelent, hogy a hatóságok felfüggesztették a repülő- és vasútforgalmat, valamint a tömegközlekedést, ezzel egy időben pedig bezáratták a kávézókat és a mozikat is. Mindezt a kínai holdújév előtt néhány nappal, ami egy, a CNN-nek nyilatkozó helyi lakos szerint pontosan ugyanolyan káoszt eredményez, mint ha „Londont zárnák le két nappal karácsony előtt”.

A járvány gócpontjának számító Vuhant helyi idő szerint szerda este kezdték lezárni, de csütörtök délutánra elővigyázatosságból további két kínai városban, Huanggangban és Ezhouban is bevezették az intézkedést. Pánik egyelőre sehol sincs, fejetlenség annál inkább. „Bármilyen jegy jó, csak jussak ki ebből a városból” – idézi az amerikai hírcsatorna az egyik kétségbeesett vuhani lakost, aki még a lezárás előtt igyekezett feljutni az utolsó induló vonatok egyikére. És nem ő volt az egyetlen, aki így gondolkodott. Egy 25 éves doktorandusz elmondta a csatorna tudósítójának, hogy ő nagypapáját és a hároméves kisfiát indította útnak vonattal, így reméli megvédeni őket a fertőzéstől.

Maszkot viselő utasok várják a vonat érkezését a Hankou Pályaudvaron (Fotó: Xiaolu Chu/Getty Images)

Rossz hír, hogy a koronavírusok ellen még nincs sem hatékony kezelési módszer, sem ellenanyag. A Regeneron nevű amerikai gyógyszergyártó cég, ahol hatékonyan közreműködtek az ebola elleni vakcina kifejlesztésében is, nekilátott ugyan az ellenanyag elkészítésének, de évekbe telhet, mire áttörést érnek el.

Gyógymód és védőoltás hiányában marad a megelőzés: a szakemberek szerint az általános higiénia, a rendszeres kézmosás, az arcmaszk és a közösen használt felületek fertőtlenítése mind hatékony lehet a vírus terjedése ellen.

Eljuthat Magyarországra is?  

Kemenesi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusa a 24.hu-nak azt mondta, ahogy a vírus nem állt meg Kínában, úgy fog szinte biztosan elterjedni világszerte, így Európában is: „Magyarország ilyen esetekben általában nem tartozik a közvetlenül érintett országok közé, de természetesen nem zárhatjuk ki, hogy hazánkba is eljut. Jelenleg nagyon nehéz bármit is jósolni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top