Utazás

Megvan a dátum, mikor utazhatunk emeletes vonattal

Hamarabb, mint gondolnád.

Március 15-én az első KISS motorvonat az előírt vizsgálatokat, típusteszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában megkezdi az utasforgalmi próbaüzemet a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok vonalon.

Áprilistól már a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon is találkozhatunk az új emeletes vonattal, amikor a második próbaüzemre kész jármű is forgalomba áll. A májustól augusztusig érkező emeletes vonatok is ezen a két elővárosi vonalon közlekednek majd.

Az eredeti tervek átütemezését előre nem látható körülmények tették szükségessé. Az egyik beszállítójuk németországi üzemét olyan mértékben sújtották az esőzések, hogy le kellett állniuk az ajtórendszer gyártásával. Most is nehézkesen megy a termelés, amit munkaerőhiány súlyosbít – jelezte a vasúttársaságnak az emeletes motorvonatokat gyártó Stadler.

További nyolc KISS még idén év végéig, a fennmaradó 21 emeletes motorvonat pedig 2022 végéig forgalomba áll. A járművek beérkezésével a MÁV-START a teljes Budapest elővárosi forgalomban a kényelmes, korszerű és közkedvelt Desiro, FLIRT és KISS motorvonatokkal szolgálja majd ki utasait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top