Utazás

Július 1-től Egyiptom is megnyitja a határait

Sőt, vízummentességet is biztosít az ország. Egyiptom fontos bevételi forrása a turizmus.

Sorra jelentik be az országok, hogy változik a beutazás, hétfőtől például Franciaországba beléphetnek a schengen-országok polgárai, július 1-től viszont a schengenen kívüliek is beutazhatnak.

A turizmus leállása miatt már súlyos összegeket bukó Egyiptom vasárnap jelentette be, hogy a gazdaság élénkítésére július 1-től újraindítja a koronavírus-járvány miatt március óta szünetelő nemzetközi légi közlekedést. Az MTI közlése szerint a kormány nemrég mutatta be tervét az ország megszokott életének fokozatos újraindítására, benne a gazdaság élénkítésére bevezetendő intézkedésekkel. Július 1-től minden egyiptomi repülőtérről elindulnak a nemzetközi járatok, és helyreáll a kapcsolat azokkal az országokkal, amelyek már szintén újraindították nemzetközi légi közlekedésüket. Ettől a naptól a járvány által legkevésbé sújtott üdülőhelyekre visszatérhetnek a külföldi turisták, sőt: a bérelt légi járatokkal Egyiptomba érkező turistáknak októberig nem kell vízumdíjat fizetniük.

az egyiptomi hurghada tengerpartja

Az egyiptomi Hurghada tengerpartja / Fotó: Pixabay

A majdnem 100 millió lakosú országban eddig csaknem 43 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 1484-en haltak meg a betegségben, az új fertőzések száma napról napra nő.

Olvasgass utazási beszámolókat, amik jól jöhetnek a szezon kezdetén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top