Utazás

Létszámleépítésre készül a Budapest Airport az utazási korlátozások miatt

A leépítés várhatóan 236 embert érint majd.

A kormány szeptemberben bevezetett beutazási korlátozásai miatt várhatóan a 17 évvel ezelőtti szintre esik majd idén a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, így a repteret üzemeltető Budapest Airport újabb létszámcsökkentésre kényszerül – írja a 444.hu a cég közleménye alapján.  A leépítés várhatóan 236 embert érint majd.

Létszámleépítés lesz Ferihegyen.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálata által közzétett képen a Liszt Ferenc-repülőtér tranzitvárója 2020. március 21-én. A határzár március 17-i bevezetése óta a Budapestre érkező nem magyar állampolgároknak itt kell várakozniuk, amíg el tudják hagyni az országot.
MTI/Budapest Airport/Baranyi Róbert

A Budapest Airport becslése szerint az őszi és téli hónapokban 90 százalékkal esik majd vissza az utasforgalom a tavalyi szinthez képest. Ugyan a járvány első hulláma után, a nyári hónapokban több utas járt a reptéren, a forgalom az áprilisi alig 10 ezer főről augusztusban 400 ezerre emelkedett, szeptemberben viszont eddig naponta kevesebb, mint 3000 utas fordul meg Ferihegyen, ami a tavalyi forgalom alig 6 százalékának felel meg. A repteret üzemeltető cég most azzal számol, hogy a korlátozások és járattörlések miatt legfeljebb a tervezett éves utasforgalom egyharmadát lehet majd elérni, ami 5,5 millió utast jelent, írják. 

A Budapest Airport májusban vezette be kötségcsökkentési programját, ennek részeként már elbocsátottak embereket. Akkor gyakorlatilag teljsen leállt a reptér.

A határzár másokat sem érint jól

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top