nlc.hu
Utazás

Népszerűbb lett az agglomeráció a járvány miatt

Sok ezren költöztek Budapestről az agglomerációba a koronavírus miatt

A főváros lakossága 13 ezer fővel csökkent 2020-ban, viszont az agglomerációban sok település gyarapodott. Ugyanez a folyamat a megyeszékhelyeken is megfigyelhető.

A főváros népessége ötödik éve folyamatosan csökken, utoljára 2015 és 2016 januárja között bővült a Budapesten élők száma. A nagyvárosi lakosságszámok csökkenését részben az agglomerációs övezetekbe történő kiköltözés okozza, ami a nagyvárosi lakásárak emelkedésének is köszönhető. Az egész országban egy év alatt a nyugati határszélen lévő Rajka lakossága nőtt a legnagyobb mértékben, ebben szerepet kaphattak a járványszabályok is. A településen 60 százalékkal nőtt a népesség 2021 elejére, a használt lakások négyzetméterára pedig másfél év alatt – idén május közepéig – 20 százalékkal emelkedett – derül ki az ingatlan.com sajtóközleményéből.

Agglomerációba költözik a magyar (fotó: Getty Images)

Agglomerációba költözik a magyar (Fotó: Getty Images)

A nagyobb városok zsugorodásával párhuzamosan a vonzáskörzetükben lévő települések növekedést értek el, ez lényegében az egész országra jellemző. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: az országos adatok szerint a legnagyobb népességnövekedést elérő települések között fölényben vannak a fővároshoz közeli, vagyis a budapesti agglomerációba tartozó települések. Fontos azonban, hogy a bővülés az odaköltözések mellett a természetes növekedést, vagyis a születéseket és halálozások különbségét, valamint az egyéb okokból történő lakcím-bejelentkezéseket is magában foglalja. A nagyvárosi lakosságszámok csökkenését részben az agglomerációs övezetekbe történő kiköltözés okozza, ami a nagyvárosi lakásárak emelkedésének is köszönhető.

Rajka után a budapesti agglomeráció több képviselőjének lakosságszáma növekedett a leglátványosabban: többek között Érd, Gyömrő, Nagytarcsa, Délegyháza, Veresegyház, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós. A szóban forgó települések népessége 1-8 százalékkal 300-600 fővel emelkedett éves összevetésben 2021 elejéig. A településeken látható változás az ingatlanárakat is befolyásolja. A 2014-ben elindult drágulás 2020-ra Budapesten szinte megállt, a többi nagyvárosban pedig lassabb ütemben folytatódott. A lakásdrágulás pedig a kiköltözési hullámot is felerősítette a legfelkapottabb városokból az agglomerációs övezetekbe. A lakosok számának növekedése a lakóingatlanok árára is hatással volt: Rajkán idén május közepén 489 ezer forintos négyzetméteráron kínálták eladásra a lakóingatlanokat, ami 20 százalékos drágulást jelent a 2020 januári szinthez képest. A top tízes ranglistán szereplő – budapesti vonzáskörzetbe tartozó – települések közül Érden például 2020 januárjához képest 23 százalékkal 556 ezer forintra nőttek az átlagos négyzetméterárak a kínálati piacon. Gyömrőn 14 százalékkal 544 ezer forintra emelkedtek az ingatlan.com adatai szerint.

 2021-ben is népszerűek lesznek

Balogh László elmondta azt is, hogy a karanténhatás is hozzájárult a fővároshoz és a megyeszékhelyekhez közeli települések népszerűségéhez, a járvány miatt elrendelt korlátozások hatására egyre többen kezdtek érdeklődni a kerttel rendelkező lakóingatlanok iránt a korlátozások miatt. Emellett a korábbi években megkezdett családiház-építkezések felgyorsított befejezése is szerepet játszott a nagyvárosok vonzáskörzeteiben látható növekedésben. A lakások energiafogyasztására vonatkozó szigorúbb előírások eredetileg 2021-től léptek volna életbe, de végül meghosszabbították a határidőt, ennek ellenére sok építkezés már a múlt évben befejeződött. Az árak alakulásáról azt mondta, hogy a megyeszékhelyek többségében az egy év alatt bekövetkezett népességcsökkenés ellenére emelkedtek az árak, ahogy a népességgyarapodást elkönyvelő agglomerációs településeken többségében is. Ez a látszólagos ellentmondás azzal magyarázható, hogy a nagyvárosok népessége viszonylag alacsony mértékben csökkent, így azért bőven maradt kereslet az adott városban. Az ingatlan.com szakértője arra számít, hogy a tavalyinál jobb évet zár az országos lakáspiac, mind a használt, mind az új lakásoknál élénkülés várható. Többek között a járvány alatt elhalasztott lakásvásárlások és költözések pótlása, az állami lakásprogram különböző elemeinek – például a lakásfelújítási támogatásnak és a kedvezményes lakásáfa újbóli bevezetésének – köszönhetően.

Agglomerációról az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top