nlc.hu
Utazás

Autójával kitépte a benzinpumpát a kútról a feledékeny sofőr

Megörült a milliós nyereménynek, lebontotta a benzinkutat

Csak a mázlin múlt, hogy nem lett komolyabb baleset a szerencsejáték vége.

Egy michigani férfi annyira megörült az egymillió dolláros nyereményének, hogy elfelejtette kihúzni a kocsijából a benzinpumpát, így azzal együtt hajtott el az töltőállomásról – írja a UPI.com.

Az 59 éves férfi egy Winning Millions nevű kaparós sorsjegyet vásárolt, majd amíg arra várt, hogy feltankolja az autóját, le is kaparta azt. Ekkor derült ki, hogy a jackpot főnyereményt tartja a kezében: egymillió dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon több mint 284 millió forintot nyert.

„A Winning Millions a kedvenc sorsjegyem, amióta csak kapni lehet” – mondta a szerencsés nyertes a lapnak. „Amikor megláttam a nyerő számot és az egymilliós összeget, kiáltozni kezdtem, hogy “ez most komoly?!?”.”

Úgy megőrült a szerencséjének, hogy letépte a benzinpumpát

A berendezés marad!!! (Fotó: Getty Images)

Ezután annyira izgatott lett, hogy még a benzinpumpát is elfelejtette visszatenni a helyére, és úgy hajtott el a kútról, hogy a pumpa még a kocsi benzintankjában volt. Az Egyesült Államokban gyakori, hogy az autósok előre fizetnek a benzinért, így történhetett, hogy a férfi tankolás után nem ment már be a benzinkútra fizetni.

A szerencsés nyertes azt tervezi, hogy a nyereményéből vásárol egy új házat, egy új autót és még egy nyaralásra is befizet. Bár erről nem szólnak a hírek, de valószínűleg a benzinkútra is betér majd, ha másért nem, kifizetni a kárt, amit túláradó örömében okozott.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top