nlc.hu
Utazás

Június 19-től egy hónapra lezárják a Nyugati pályaudvart

Egy hónapra lezárják a Nyugati pályaudvart

Csaknem teljesen megújul a vasútállomás.

Felújítási és karbantartási munkák miatt zárva lesz a Nyugati pályaudvar június 19. és július 18. között; a felújításáról tartott keddi sajtótájékoztatón a kormányszóvivő arról beszélt, hogy a pályaudvaron évente 18 millió ember fordul meg, akik színvonalasabb szolgáltatást vehetnek igénybe a korszerűsítésnek köszönhetően.

A lezárással kapcsolatban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy a vasútfelújítás a környezet védelmét is jelenti, hiszen a vasúti közlekedés az egyik leginkább környezetbarát közlekedési mód. A MÁV egyébként 2021 eleje óta a vonatjegyeken feltüntetik a szén-dioxid-kibocsátás megtakarítást.

A Nyugati pályaudvar renoválásának munkálatai egyébként már egy éve elkezdődtek. Egyebek között kicserélik 2200 négyzetméteren az üveg függönyfalat, a világítást, a teljes csapadékvíz-elvezető rendszert. A projekt során 13 váltó- és 1 vágányátszelés cseréjét végzik el. Mintegy 3300 méteren építenek földmunkagépekkel vágányokat, több mint 16 ezer négyzetméteren új aszfaltot tesznek le. Korszerűsítik a vágányok végén az utastájékoztató táblákat.

Egy hónapra lezárják a Nyugati pályaudvar épületét

A Nyugati pályaudvar felújítása már tavaly elkezdődött (Fotó: Getty Images)

Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Nyugati pályaudvar tavaly megkezdődött felújításában az utas- és vágánycsarnok készültsége 95 százalékos. A projekt kritikus szakaszhoz érkezett azzal, hogy június 19-étől július 18-áig teljes egészében kizárják a vonatközlekedést a felújítás, karbantartás miatt.

A vonatközlekedés változásáról az utasok tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítanak, például a Nyugatiban 40 nagyméretű információs táblát és 200 lábon álló táblát helyeztek ki, diákok is segítik a tájékoztatást. A Nyugati pályaudvar lezárása miatt az esztergomi vonalakról Rákosrendezőre, a veresegyházi vonalon az újpesti állomásra, a debreceni IC-k Zuglóba, a szegedi IC-k Kelenföldre, a lajosmizsei szakaszról Kőbánya-Kispestre érkeznek és indulnak a vonatok.

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top