nlc.hu
Utazás

Feltalálta magát az elveszett pásztorkutya

Furcsa körülmények között került elő Tilly, a pásztorkutya

Tilly kalandos úton, de végül csak hazakerült.
pásztorkutya

A 444 írta meg annak a pásztorkutyának a történetét, aki egy baleset következtében eltűnt, majd furcsa körülmények között újra előkerült.

Linda Oswald kutyájukkal, Tillyvel autózott éppen Idaho államban, amikor karamboloztak, és a becsapódás következtében az állat kirepült a hátsó ablakon, majd el is tűnt. Mint kiderült, semmi baja nem lett, csak nagyon megijedt, és elmenekült.

A szemtanúk egyből a kutya keresésére indultak, de 10 órás keresés után kénytelenek voltak feladni, eztán tettek ki egy posztot a Facebookra, ebben leírták az eseményeket,  és egy képet is mellékeltek a kétéves border collie-ausztrál pásztorkutya keverékről. A bejegyzést több mint háromezer ember osztotta meg, és a sok aktivitás meg is hozta az eredményt.

Jelentkezett a Potter család, akik úgy vélték, Tilly tűnt fel náluk. A balesetet követő második reggelen Tyler Potter arról mesélt a testvérének, hogy az egyik terelőkutyájuk, Hooey, a fajtatiszta ausztrál pásztorkutya furcsán nézett ki aznap, a bundája is sötétebbnek tűnt a szokásosnál. Később egy másik testvérük azt vette észre, hogy hiába szólítgatja Hooey-t, nem hallgat a nevére.  „Hooey jön, ha hívod, de ez a kutya lelapította a füleit és elrohant” – mesélte Travis Potter. Végül aztán csak megnézték közelebbről is, és rájöttek, hogy az nem Hooey.

Gyorsan kiderült, hogy ez az a kutya, amit keresnek a Facebookon, és a sztori is összeállt.  Aznap reggel ugyanis, amikor Tilly feltűnt a farmjukon, kaptak egy hívást, hogy elszökött néhány juhuk. Valószínűleg a kutya engedve ösztöneinek megpróbálta terelni őket. Oswald szerint Tilly ugyanis még az embereket is igyekszik egy csoportba terelni, amikor kimennek sétálni a parkba. A kutya természetesen visszakerült a családjához. 

Fotó: Pexels

A kép csak illusztráció

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése