nlc.hu
Utazás

Menhelyen talált rá két éve eltűnt kedvencére

Óriási boldogság: menhelyi kutyák között bukkant rá két éve eltűnt kedvencére

Megható videó készült arról, milyen volt az első találkozás a kutyus és korábbi gazdija között.

Aisha Nieves a pennsylvaniai Allentownból nemrég úgy döntött, hogy szeretne örökbe fogadni egy kutyát, és miközben a Lehigh County Humane Society (LCHS) weboldalát nézegette, észrevette, hogy az egyik adoptálható eb, bizony egykori kedvence, aminek két éve veszett nyoma. „Alig akartam hinni a szememnek, azt gondoltam, ez nem lehet ő, de megláttam a kis sebhelyet az egyik szeme fölött, amit akkor szerzett, amikor beakadt egy kapuba, rájöttem, hogy igen, ez tényleg az én Kovum.” 

Kovu még csak héthetes volt, amikor Nieves először örökbe fogadta, ám sajnos 2019 májusában eltűnt. Hetekkel később később az LCHS találta meg rossz egészségi állapotban. Miután megkapta a szükséges kezelést, 2019 októberében egy családhoz került, ám ők nemrég sajnos visszavitték a menhelyre, ugyanis ki akarták őket lakoltatni, írja a Yahoo News

Kovu azóta szerencsére újra otthonra talált, Nieves ugyanis miután megbizonyosodott arról, hogy tényleg szeretett kutyája szerepel az állatvédelmi szervezet oldalán, azonnal felhívta őket, és miután nekik is sikerült igazolni, hogy igen, ő a kutya korábbi tulajdonosa, visszakaphatta őt. Az első találkozásnál természetesen óriási volt az öröm, Kovu azonnak felismerte volt gazdáját, aki megfogadta, nem hagyja, hogy újra elveszítsék egymást. 

kutya

Fotó: Pixabay

Happy end:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top