nlc.hu
Utazás

Utazás plus size nőként

TikTokon mutatja be, milyen plus size nőként nyaralni

Sokan bele sem gondolnak, milyen kihívásokkal járhat az, ha a szálláshely nem gondol a nagyobb testsúllyal rendelkező emberekre.

A 27 éves Mary Frances Donnelly úgy döntött, a közösségi oldalon, egy videósorozatban mutatja be, plus size nőként milyen kihívásokkal szokott találkozni, ha elutazik valahova. Az ötlet akkor jött, amikor nemrég családjával megérkeztek egy szállodába, és szembesülni kellett azzal, hogy a hotel számolt azzal, hogy vannak molett és duci emberek is. Mint kiderült, a törülköző, amit a szobával járt, túl kicsi, és vécére ülve is elég szűkös a hely.

Ugyan videói könnyed hangvételűek, valós problémáról van szó. Állítása szerint nem is szívesen utazik egyedül, mert fél, hogy mások mit gondolnak róla. Hozzátette, az lenne a normális, ha az embernek utazáskor nem kellene aggódnia a testsúlya miatt, de sajnos az olyan emberek számára, mint ő, az ezzel járó szorongás nagyon is valós, és két lehetőségük van, vagy lelkileg felkészülnek a megalázó helyzetekre vagy komoly előkészületeket tesznek, hogy ne legyenek kínos pillanatok amiatt, mert a szállodák, éttermek nem gondolnak minden vendégre. 

@itsmaryfran

Traveling as a Fat Person Episode 2

♬ original sound - Mary Fran

„Olyan egyszerű dolgokat hagynak figyelmen kívül, minthogy a fürdőlepedő mindenki számára elég nagy legyen vagy a székek elbírják a nagyobb testsúlyú embereket is, úgy gondolják, ez egyéni probléma” – jegyezte meg Mary Frances Donnelly, aki szerint társadalmi szintű problémáról van szó, a túlsúlyos emberekre hárítják a felelősséget, és elvárják, hogy szótlanul tűrjék az ilyen bánásmódot. 

„Remélem, hogyha az emberek megnézik a videóimat, akkor az mosolyt csal majd az arcukra, értékelik majd a humoromat, és rájönnek, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal. És ugyan én elégedett vagyok magammal, nekem is vannak olyan pillanataim is, amikor kicsapják a biztosítékot a szállodai törülközők” – tette hozzá.

(via Good Morning America)

Plus size nők a tengerparton

Fotó: Getty Images

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top