nlc.hu
Utazás

A Nyugai pályaudvar felújítása megcsúszott

Nem készült el teljesen a Nyugati, kevesebb vonatot tud csak fogadni a pályaudvar

Augusztus végén készül el a csarnok.

A Mávinform közleménye szerint az egy hónapos felújítási munkák után, vasárnaptól újra fogad vonatokat a Nyugati pályaudvar, de „a pályaudvaron több munkálatot nem fejezett be időre a kivitelező, így vasárnap reggeltől a megszokotthoz képest kevesebb vonatot tud fogadni az állomás. A végleges átadásig kisebb kapacitással működik a pályaudvar, a vonatforgalmat is korlátozták a munkálatok mielőbbi befejezése érdekében.” 

A lezárt Nyugati pályaudvar 2021. június 19-én. / Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A lezárt Nyugati pályaudvar 2021. június 19-én (Fotó: MTI / Máthé Zoltán)

Vasárnap reggel 6 órától ezek az érvényes változások a közlekedési rendben:

  • A Szegedi InterCityk a Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé, minden óra 51-kor.
  • A szegedi vonalon egyébként vágányzári menetrend érvényes, Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszokra kell átszállni.
  • Lajosmizsei vonal: Az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest. A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről Dabas, Lajosmizse felé.
  • Ceglédi vonal: A monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra. A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója pénteken még büszkén beszélt a pályaudvar felújításáról, a csúszásokról nem beszélt, mindössze csak annyit mondott el, hogy a csarnok augusztus végére készül el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top