nlc.hu
Utazás

Angliában is feloldották a korlátozások zömét

A járványügyi korlátozások nagy részét Angliában is feloldották

A kormány által kidolgozott, négy lépésből álló nyitási terv utolsó mozzanataként hétfőtől megszűntek.

Hétfőn megszűnt a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában. Boris Johnson miniszterelnök hétfői felhívásában ugyanakkor további óvatosságot és elővigyázatosságot kért a lakosságtól.

Boris Johnson

Fotó: Getty Images

A kormány által kidolgozott, négy lépésből álló nyitási terv utolsó mozzanataként hétfőtől megszűntek

  • Az összejövetelekre elrendelt létszámkorlátozások a zárt helyiségekben és szabadtéren egyaránt. A résztvevők létszámára érvényes korlátozások egyes szertartásokon, például esküvőkön és temetéseken, emellett minden olyan létesítmény megnyithat, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott.
  • Ezek a szabályok érvényesek az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március, a koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithatnak ki először.
  • Azok a korlátozások is, amelynek alapján eddig az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelés és felszolgálás volt lehetséges, a bárpultoknál nem lehetett fogyasztani.
  • Nem kötelező immár a maszkok viselése sem az üzletekben, a vendéglátóhelyeken, az iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön.
    Hétfőtől védettségi igazolásokat sem kell felmutatniuk azoknak, akik e létesítmények belső, zárt helyiségeibe kívánnak belépni.
    E jogi kötelezettséget ugyanakkor felváltotta egy olyan kormányzati útmutatás, amely javasolja a maszkok további viselését zárt, zsúfolt helyeken, ahol olyanok kerülhetnek kapcsolatba, akik nem találkoznak egymással napi rendszerességgel.

Hétfői nyilatkozatában a Downing Street is hangsúlyozza, hogy az eddigi jogi kötelmek helyébe olyan útmutatás lép, amely az egyéni ítélőképességre és felelősségérzetre helyezi át a hangsúlyt.

A korlátozások felszámolásáról szóló brit kormányzati döntést számos orvosi szervezet erőteljesen bírálta az utóbbi időszakban, mindenekelőtt azzal az érvvel, hogy Nagy-Britanniában emelkedik a fertőződések száma, és ha ez akadálytalanul folytatódik, az növeli az új koronavírus-változatok megjelenésének kockázatát is.

Fotó: Getty Images

(Hvg)

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top