nlc.hu
Utazás

Drifting Budapesten

Videóra vették ámokfutásukat Budapesten, könnyű dolga volt így a rendőrségnek

A három fiatal az éjszakák folyamán a főváros több helyszínén is számos közlekedési kihágást elkövetett, ezt fel is vették, majd a felvételt feltöltötték egy videomegosztóra.

Hét szabálysértés miatt összesen kétszázezer forint büntetést szabott ki a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság egy háromfős társaságra, miután 2021. január 21-én valaki bejelentést tett a hatóságnál miattuk driftelés (autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása – a szerző.) miatt. A három fiatal az éjszakák folyamán a főváros több helyszínén is számos közlekedési kihágást elkövetett, ezt fel is vették, majd a felvételt feltöltötték a YouTube-ra – írja a Telex.

Videóra vették ámokfutásukat Budapesten, könnyű dolga volt így a rendőrségnek

Driftelésért pénzbüntetés járt. Fotó: Youtube

Az egyik videó most már több mint százezres megtekintésnél jár: a benne megszólalók egyike elmondja, hogy már este nyolc után vannak, de mivel igazolásuk van a forgatásról, ezért az akkor még hatályban lévő kijárási korlátozást nem szegik meg.  A videót a rendőrség is megvizsgálta, és arra jutottak, hogy 2021. január 3-án a háromfős társaság egyik tagja, M. Mátyás egy nagy teljesítményű gépkocsival (ez lehet az Infinity) hajtott végre többször is szabálytalan sávváltásokat, a forgalom elől elzárt területre, illetve az útpadkára hajtott úgy, hogy azon gyalogosok is közlekedtek, valamint többször is driftelve hajtott keresztül a körforgalmakon.

Ezt T. Rafael drónnal rögzítette, de közben erre légtérhasználati engedélye nem volt, és ahhoz eseti légtér kijelölést sem igényelt. Harmadik társuk, J. Ede a forgatás során a kísérőautó nyitott csomagtartóján keresztül hajolt ki kamerázni.

A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság M. Mátyással szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, valamint négyrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése, T. Rafaellel szemben pilóta nélküli légijárművel végzett jogosulatlan tevékenység szabálysértés elkövetése, valamint J. Edével szemben szintén közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt szabott ki pénzbírságot.

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top