nlc.hu
Utazás

Utca közepén álló síremlék

Az utca közepén áll egy rejtélyes sír ebben a török városban

Senki sem tudja, ki nyugszik abban a sírban, amely az út közepén áll egy törökországi városban.
Sírhely

Az utca közepén áll egy rejtélyes síremlék egy törökországi városban. A jókora sír Sivas városában található, és a Yeni Mahalle Hamzaoğlu az egyik utca, amelynek kereszteződésében áll. Aki nem ismeri a környéket, annak figyelnie kell, nehogy belehajtson.

Gariban Martyr Baba – ez olvasható a fejkőn, de senki sem tudja, ki nyugszik a sírban. Nem most került oda, de a közösségi médiának köszönhetően az utóbbi időben nagyon felkapták. Egyesek úgy tudják, hogy a titokzatos sír egykor valakinek a kertjében állt, aztán a telket kisajátították. Az viszont rejtély, miért nem kerüli meg az út a sírhelyet.

Állítólag az eltemetett személy megjelent a terület egykori tulajdonosainak az álmában, és azt mondta, hogy a sírhely régen egy szent oltár volt. Sőt, azt beszélik, ugyanez történt a korábbi tulajdonosokkal is, ezért a mindenki csak békén hagyta a sírt, beleértve az útépítő munkásokat is.

A helyieket viszont a legkevésbé sem zavarja az út közepén álló síremlék, néhányan még virágot is szoktak vinni.

(Oddity Central)

Különleges sírhelyek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top