nlc.hu
Utazás

Munkahelyére is követte gazdáját a cuki kutya

Lassie nyomában: kilométereket loholt a kutyus a gazdája után

Ijesztően indult, szívmelengetően ért véget a történet.

Számtalan történet szól a kutyák hűségéről, de nincs olyan szénásszekér, amire még egy villányit ne lehetne felhajítani – ahogy a mondás tartja. Hűségből pedig nincs hiány a gazdájával Connecticutban élő Indy nevű kutyus szívében, ugyanis annyira szereti a gazdáját, hogy elhatározta, meglátogatja a munkahelyén – írja a UPI.com. Ez pedig nem kis teljesítmény, ugyanis a kutyának több kilométert kellett megtennie ehhez. 

Indy gazdája, Joann Hourigan ugyanis egy idősotthonban dolgozik, a minap pedig a szüleinél hagyta a jószágot, hogy részt tudjon venni egy hétvégi esküvőn. A nő apja azonban egy picit figyelmetlen volt, ugyanis vasárnap reggel sétálni indult a kutyával, ám rájött, hogy a lakásban felejtette a pórázt. Amíg visszament az épületbe, a kutya meglépett a teraszról, mire kiért, már csak a hűlt helyét találta. 

Óriási szerencsére azonban az idősotthon lakói és Hourigan munkatársai ismerték már a kutyust, így gyorsan felismerték, amikor feltűnt a szülői háztól 2 mérföldre, azaz közel 4 kilométerre fekvő intézmény ajtaja előtt. Indy érkezését a biztonsági kamerák is megörökítették.

„A lakók hívtak, hogy Indy magától odatalált a munkahelyemre” – mondta a megkönnyebbült gazda, aki szerint a mostani ‘hónap dolgozója’ cím egyértelműen a kutyust illeti, ezzel pedig csak egyetérteni lehet.

További friss híreink:

Gazdája után szökött a munkahelyére a hűséges kutyus

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top