nlc.hu
Utazás

36 országban járt a magyar utazó

Négy év alatt körbegyalogolta a Földet Dávid, 11 cipőt használt el

Három hónapot készült rá, 25 ezer kilométert tett meg gyalog.
utazó

Simon Dávid a harmincas évei elején gondolt egy nagyot, és szinte egyik napról a másikra útnak indult, hogy szó szerint körbejárja a Földet. A csaknem 4 éven át tartó kalandja során számos veszélyes szituációba keveredett, többször az életére is törtek – írja a Vasárnapi Blikk. A most 41 éves férfi jelenleg Vietnámban él a családjával.

„A 30. születésnapom előtt jött a megvilágosodás. Egyik éjszaka azt álmodtam, hogy gyalogolok a világban, ez a kép pedig olyan élesen maradt meg bennem, hogy elkezdtem felkészülni a Föld körüli utamra” – mesélte a magyar világutazó, aki sosem stoppolt. Három hónapnyi felkészülés után rövidesen egy 3 év 9 hónap és 2 napig tartó elképesztő kaland vette kezdetét, ami alatt durván 25 ezer kilométert tett meg gyalog 4 kontinensen és 36 országon át.

A fiatalember az útja során 11 lábbelit és 9 fényképezőt használt el, hatot elloptak tőle. Azt is elárulta, hogy a túrája nagyjából egy fél lakás árába került.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top