nlc.hu
Utazás

André Klippenberg Grindheim norvég úszó budapesti kórházi kálváriája

Budapesti kálváriájáról számolt be a norvég úszó, aki kórházba került a vizes vb-n

André Klippenberg Grindheim úszó a vizes világbajnokság ideje alatt került kórházba, és azt állítja, hogy „a budapesti kórházi tartózkodás lelkileg nagyon kemény volt”, édesanyjának köszönheti, hogy életben maradt.

Eljött a vizes világbajnokságra, de versenyzés helyett kórházba került Budapesten a norvég mellúszó, André Klippenberg Grindheim. A 22 éves sportoló az Instagramon számolt be arról, hogy súlyos állapotba került, és közel állt a halálhoz is – írja a 24.hu.

Mint írja, június 24-én nagyon erős hasi fájdalom miatt hívtak hozzá mentőt. Elmondása szerint több órás várakozás után került kórházba, ahol alig beszéltek angolul. Kiderült, hogy a bélrendszere egy része teljesen elhalt, egy belső sérv ugyanis gyulladáshoz vezetett, ami átterjedt a vakbélre.

A műtét előtt utoljára arra emlékszem, hogy az orvos azt mondta, hogy most vagy megműtenek vagy csupán pár órám van hátra. Elég nehéz volt anélkül várni az altatást, hogy megmondták volna, van-e esély arra, hogy felébredek

– írta az úszó.

A norvég Andre Klippenberg Grindheim a férfi 200 méteres mellúszás egyik előfutamában az úszó Európa-bajnokságon a budapesti Duna Arénában 2021. május 19-én

A norvég Andre Klippenberg Grindheim a férfi 200 méteres mellúszás egyik előfutamában az úszó Európa-bajnokságon a budapesti Duna Arénában 2021. május 19-én (Fotó: Tobias SCHWARZ / AFP)

A műtét sikerült, ám a megpróbáltatásai ekkor még nem értek véget: súlyos tüdőgyulladást kapott, majd megfertőződött a koronavírussal.

A norvég Tv2 szerint az egészségügyi dolgozók nem vették komolyan a tüneteket, talán azért, mert nem értették, amit mond. De vele volt az édesanyja, aki lázmérővel utazott Magyarországra, és a szokatlanul magas testhőmérsékletet megmutatta a zónában az egészségügyi személyzetnek. Ezután vettek vért tőle, majd kiderült, hogy tüdőgyulladása van.

A sportoló hétfőn hagyhatta el a kórházat, és már Norvégiában lábadozik. Elmondta, hogy másfél hét alatt több mint hat kilót fogyott. Azt írta, „a budapesti kórházi tartózkodás lelkileg nagyon kemény volt”, alig tudott kommunikálni azokkal, akik kezelték. Hozzátette, hogy ha nincs vele az édesanyja, nem hiszi, hogy túlélte volna.

Nem a norvég úszó az egyetlen, akinek a versenyzés helyett egészen más megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie a vizes világbajnokságon. Mary-Sophie Harvey kanadai úszónő azt állítja, bedrogozták a budapesti éjszakában, másnap pedig sérülésekkel ébredt. A FINA vizsgálatot indított az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top