Utazás

Szemüveges vagy? A lézeres látásjavítás a víz alatti problémákra is megoldást hoz (x)

Ki mondta azt, hogy egy világklasszis pólós vagy egy zseniális úszónak garantált az éles látása? Nyilván senki. Ahogy egy egyszeri strandoló esetében is előfordulhat ugyanez a probléma. Mivel sem a profi, sem az amatőr nem akar vaksin „ténferegni” a medencében, megoldásként sokan kontaktlencsét viselnek még a vízben is. Pedig van jobb megoldás: a lézeres szemműtét.

Szemüveges vagy? A lézeres látásjavítás a víz alatti problémákra is megoldást hoz (x)
Hogy néz ki egy kontaktlencsét hordó ember uszodai kiruccanása?

  1. Még az öltözőben kiveszi a kontaktlencséjét, hogy úszás közben biztos ne érje baj. Utána vaksin hunyorogva kisétál a medencéhez, beereszkedik a vízbe, megkezdi a tempózását, s bízik benne, hogy nem találkozik ismerőssel, mert ha ráköszönnek, fogalma sincs, kinek és hogyan illene visszaköszönnie.
  2. Bent hagyja a kontaktlencsét a szemében, s igyekszik úgy úszni, ahogy a pólósoktól megkövetelik: fej magasan kint a vízből. Igyekszik minden „szemkontaktust” kerülni a medence vízével, és kényszeresen forgatja a fejét, ha nagy lábtempóval fröcskölő úszótárs közelít.
  3. A vagány nem törődik semmivel, őt nem állíthatja meg sem fröcskölés, sem klór. Ha úgy tartja kedve, akár víz alatt is nyitott szemmel úszik. A szempirosodás legkésőbb reggelre úgyis elmúlik, biztatja magát.
Kontaktlencsével, szemüveggel strandolni mindenkinek nehézséget okoz

Kontaktlencsével, szemüveggel strandolni mindenkinek nehézséget okoz

Utóbbiaknak „üzenjük”: sokkal nagyobb bajuk is lehet, mint egy kis szempirosság, a vízben ugyanis a kontaktlencsés szemnek sok „ellensége” lakik. A strandokon a medencék klórja a legveszélyesebb, ugyanis a lencsére rátapadva irritációt okozhat. A természetes vizekben még rosszabb a helyzet. A tengerek ugyan elég tiszták, de ott a hullámzás kimoshatja a szemünkből a lencsét. A tavak, folyók főleg partmenti zavarosabb részeiben rengeteg kórokozó lehet a vízben. A legtöbb kontaktlencse felszínén picike lyukak vannak, hogy a szem lélegezni tudjon. Csakhogy ezeken keresztül a víz szennyező anyagai is átjutnak, s akkor biztos a fertőzés. Viszont minden vízre egyformán igaz, hogy belemerülve megszűnhet a szem és a lencse közti kötődés, így utóbbi könnyen kieshet, s akkor jön a „vakon” úszás.

Rendben, a veszélyeket már tudjuk, de a megoldásra is van tippünk?

Van. Egy félmegoldás, meg egy „egész”. A félmegoldás egy jó tanács azoknak, akik kontaktlencsével merülnek a vízbe: ha csak lehet, viseljenek úszószemüveget, de fontos, hogy jól zárjon, mert ha befolyik a víz, akkor nem ér az egész semmit! Meg az is egy jó döntés, hogy az ember az úszás után eldobja a lencséjét – nyilván, ha lágy, egyszer használatosat visel.

A rossz látásra egyetlen hatékony megoldás van: a lézeres szemműtét.

Erről a pár perces, fájdalommentes és korszerű eljárásról nyilván sokan hallottak már, de talán nem tudják, mennyire egyszerű és nagyszerű. Az első lépés egy mindenre kiterjedő, nagyon alapos alkalmassági vizsgálat (érdemes a legnagyobb tapasztalattal, legjobb szemész szakorvosokkal rendelkező klinikákhoz fordulni!), ami pontos és komplex képet ad a szemünkről. Ekkor az is kiderül, hogy egyáltalán alkalmas-e a szemünk a lézeres szemműtét kezelésre.

A lézeres szemműtétet megelőző alkalmassági vizsgálat során 200-300 ezer adat készül a szemről

A lézeres szemműtétet megelőző alkalmassági vizsgálat során 200-300 ezer adat készül a szemről

Maga a beavatkozás gyors (szemenként legfeljebb 2-3 perc), és biztonságos. Hála a korszerű lézerparknak, a rendkívül tapasztalt orvosi csapatnak, a legnagyobb klinikák a lézeres látásjavító eljárás eredményére írásos garanciát vállalnak!

Még megválaszolásra vár azonban, hogy mennyi a lézeres szemműtét ára és mennyi időre szorul az ember betegállományba. A lézeres eljárás ugyan nem olcsó mulatság (egyes klinikákon részletfizetésre is lehetőség van), de három-négy év alatt visszahozza az árát, hiszen a szemüveg és a kontaktlencse is sok pénzt visz el, nem is egyszer, hanem folyamatosan.

Szemüveges vagy? A lézeres látásjavítás a víz alatti problémákra is megoldást hoz (x)
A legkorszerűbb látásjavító kezeléseknél már a műtét után, azonnal javul a látás

Felhőtlenül jó hír viszont, hogy a beavatkozás után a páciens saját lábán távozhat a klinikáról. A korszerűbb eljárásoknál, pl. a Sasszem FEMTO Smart kezelésnél már aznap tévézhet, mobilozhat, másnap autót vezethet, dolgozhat, s néhány nap múlva már jöhet a sportolás is. Tehát ha valaki pénteken megműtteti a szemét, hétfőn már sasszemmel dolgozhat.

És az eddig rosszul látóknak jó hír még, hogy nincs több otthon felejtett szemüveg, eltört keret, kieső, elszakadó kontaktlencse és más hasonló bosszúság.

A nyugodt – akár víz alatti – úszás csak hab a tortán. Ha Te is megszabadulnál a szemüvegtől, jelentkezz alkalmassági vizsgálatra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése