Bombafenyegetés miatt Krakkó helyett Budapesten landolt a Wizz Air repülőgépe

Á.K. | 2022. Július 20.
A kellemetlen eset a Bari – Krakkó járat utasaival történt meg. A Wizz Air is megerősítette az információt. Mindenki biztonságban van.

A Londonban ragadt utasait már szerencsére visszahozta a Wizz Air, most egy másik járatával akadt gond. Vészcsúszdán hagyták el a Bari – Krakkó repülőjárat utasai a gépüket Budapesten, miután meg kellett szakítaniuk az útjukat bombafenyegetés miatt. A HA-LGA lajstromjelű Airbus A321 neo típusú gép a Balaton észak-nyugati részénél fordult Budapest irányába, és megkezdte a süllyedését – írja az airportal.hu.

Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

A leszállás után a gépet tűzoltók vették körül, az utasok pedig vészcsúszdákon át hagyták el a fedélzetet.

A repülőgép személyzete és a légitársaság műveletirányító központja a vonatkozó protokoll szerint járt el. A repülőgép biztonságosan landolt Budapesten, a hatóságok jelenleg végzik a szükséges ellenőrzéseket, hogy kiderüljön, hamis volt-e a fenyegetés. Az utasok és a személyzet evakuálása már megtörtént

– írta a történtekről a légitársaság. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelenleg egy futópályával üzemel, a 2-es futópályát az esemény miatt lezárták. A pályazár a járatok indulását és érkezését nem érinti, a repülőtér zavartalanul üzemel. A repülőgép és a repülőtér minden utasa biztonságban van.

Exit mobile version