Utazás
Szponzorált tartalom

Nyaralás gyerekkel? Irány a meseerdő!

Jártál már Stájerországban? Ha még nem, ezen a nyáron bepótolhatod.

A nyár tagadhatatlan csúcspontja, ha a jól megérdemelt közös vakációt töltjük. A szebbnél szebb utazások, a felejthetetlen élmények időszaka ez, amire egész évben várunk. Ám mindez csak akkor lehet felhőtlen, ha jól választjuk meg az úti célt. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy a párunkkal közös, romantikus kiruccanást tervezünk, vagy olyan helyet keresünk, ahol a gyerekek is nagyon jól érzik magukat. Előbbi talán könnyebb, hiszen csak egymásra, na meg a saját igényeinkre kell figyelni, sok esetben azonban a gyerekekkel töltött utazások után a szülők még fáradtabban érkeznek haza, mint ahogyan elmentek. Azok, akik már tudják, hogy alaposan át kell gondolni a közös családi kirándulások helyszínét, ezért is választanak okosan. Na de milyen az ideális célpont gyerekekkel utazók számára?

Tényleg csodás élmény egy héten keresztül a forró tengerparton ücsörögni, de lássuk be, családdal utazóknak inkább teher, mint kikapcsolódás. A gyerekek ugyanis nem bírnak negyedóránál hosszabb ideig egy helyben pihenni, arról nem is beszélve, hogy nem minden kicsi bírja a szikrázó napsütést, és igen, a tengerpartot is meg lehet unni, főleg gyerekfejjel. A hőség elől ezért tökéletes menedék lehet a magaslat. Ha valaki nem Magyarországon nyaral, annak például ideális választás lehet a közeli osztrák vidék, azon belül is Lachtal környéke, ahová néhány óra alatt könnyen el is juthatunk.

ausztria uatzás

Az 1600 méteren fekvő stájer régió nemcsak télen közkedvelt síelőparadicsom, hanem nyáron is számtalan olyan kihagyhatatlan programot kínál, amelyeket a család minden tagja élvezhet. A hely annál is inkább hívogató, mivel a levegő Lachtal környékén pollenmentes, ez sokak számára nagyon fontos. A környék gyönyörű túraútvonalai között gyalogos és kerékpáros lehetőségeket is találunk, ami feltöltődés a testnek és a léleknek. Az ideutazó gyerekeket mégsem a természet csodái kápráztatják el leginkább, hanem a csodálatos környezetben megbúvó meseerdő, amely egész napos élményt kínál az egész családnak: Grimm-hősök, izgalmas szabadidőpark és csodás játszóterek várják a gyerekeket és szüleiket Stájerországban. Persze nemcsak a legkisebbek találhatnak izgalmas élményeket Lachtal környékén, hanem az autó- és motorsportok szerelmeseinek is ez a megfelelő célpont, ugyanis a spielbergi Red Bull Ring is ott található. Közép-Európa egykori legnagyobb ezüstbányája ma bányamúzeumként működik, amely a környékre látogatóknak ugyancsak érdekes célpont lehet az aktív élmények mellett.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése