Utazás

Ezért sem mindegy, hol nyaral a család

Aki nem tapasztalta, talán nem is hiszi, ám egészen biztos: a gyerekekkel töltött nyaralás teljesen más, mint egy kettesben végigromantikázott vakáció.

A legtöbb család nagyon várja a nyarat. Na nem azokért a hetekért, amikor valahogy meg kell oldani a gyerekfelügyeletet iskola és óvoda híján, hanem azokért az utazásokért, amelyek a feltöltődést jelentik az egész éves hajtás után. De valljuk be őszintén, vajon ha gyerekkel indulunk útra, ki tudjuk pihenni magunkat? A válasz egy határozott nem. Ugyanis hiába szépítenénk, az állandó készenlét és az alkalmazkodás legalább annyi energiát von el a szülőktől a vakáció alatt, mint a hétköznapokon. Sőt, talán még többet is, mivel az új környezet még több kihívást tartogat a gyerekek – és ezáltal a szülők – számára.

Gyerekkel vagy kettesben?

Ahány ház, annyi szokás – ez a mondás a családi nyalások szervezésére is igaz. Hiszen amíg sok szülő el sem tudja képzelni a nyaralást a gyerekei nélkül, addig mások alig várják, hogy legalább egy-két hetet kettesben, mindenki elől elbújva töltsenek. S még az első csoportba tartozók a családi vakáció alatt bármit megadnának néhány meghitt csendes óráért, addig a kettesben elutazók nagyon hamar vágyódni kezdenek a kicsik után.

Ezért sem mindegy, hol nyaral a család

Épp ezért a legjobb, ami történhet egy családdal a nyaralás kapcsán, az az, ha olyan úti célt választanak, amelyik gyerekbarát, és felkészült azokra a kihívásokra és feladatokra, amelyek a család üdülését tényleg pihentető feltöltődéssé varázsolják.

Legyen gyerekbarát!

Hogy mit kínálnak a gyerekbarát szállodák? Amellett, hogy a szálláshely kialakításánál figyelembe veszik a családok számára fontos szükségleteket, képzett animátorok vállalják át a kicsik felügyeletét és szórakoztatását a szüleik helyett. Tartalmas, aktív programokkal, szolgáltatásokkal várják őket, és olyan maradandó élményeket adnak a gyerekeknek, amelyekkel számukra is felejthetetlenné teszik az utazást – miközben a felnőttek tényleg azt csinálnak, amit csak szeretnének. Ráadásul a felkészült szállodákban nemcsak az apartmanok, lakosztályok, szobák gyerekbarátok, hanem az éttermek is felszereltek és alkalmasak arra, hogy az egész családot kiszolgálják. Sőt játszószobákat, gyerekmedencéket is üzemeltetnek a családbarát szolgáltatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top