valentin2011

Valentin-napi megfigyelés

Nemcsak a brit, hanem német tudósok is tudnak olyan megfigyelést végezni, melyre bármely hétköznapi halandó képes lenne, ha finanszírozná valami jó nevű egyetem. Az eredmények publikálása, nem véletlenül, a Valentin-napi készülődés időszakára esett.

Valentin napi megfigyelésOnur Güntürkün, a Bochumi Egyetem professzora természetesen komolyabb dolgok megfigyelésével foglalkozik, mint a csókolózás: kutatási területe az asszimmetria fejlődése az emberekben. Az ezzel kapcsolatos tanulmányai nem kavarnak sok vizet, képzelhetjük, miről van szó, viszont véletlenszerűen érdekes irányba vezettek el.

Güntürkün 124 párt vizsgált meg Németországban, Törökországban és az USA-ban a tudtuk nélkül, és arra a következtetésre jutott, hogy kétharmaduk ösztönösen jobbra dönti a fejét, amikor csókolni készül. Ez az arány nagyjából megfelel a jobb lábfej, szem, illetve fül használati preferenciájának. A furcsa jelenség már az anyaméhben is megfigyelhető, ahol a magzatok többnyire jobbra fordítják a fejüket, és ez születés után még hat hónapig megfigyelhető.

Az adatgyűjtés két és fél évig húzódott el, mondja Güntürkün, mert a párok a vártnál jóval kevesebbet csókolóznak. „A chicagói reptéren egyszer 5 órát vártam két csókra” – mondta a voyeur-prof., aki még azt is hozzátette, hogy azóta nehezen tudja megállni, hogyha meglát egy párt csókolózni, hogy ne akarjon egyből feljegyzéseket készíteni az eseményről.

Valentin-napi megfigyelés
Átverés az afrodiziákum?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top