Betöltés…
ÖNVÉDELEM Segítünk felkészülni a kihívásokra!
CSALÁDI VÉDELEM A családunk mindig ott van!
BARÁTI VÉDELEM Együtt sírunk, együtt nevetünk!
EGÉSZSÉG VÉDELEM Egészségünk védelme fontos!
4 IRÁNYÚ VÉDELEM ANTIBIOTIKUM-KÚRA ESETÉN
Önvédelem
köllő babett a határtalan szerelem műsorvezetője

Határtalan szerelem: volt olyan vallomás, ami Köllő Babettet is zavarba hozta – interjú

Kezdetét veszi a nagy kaland: indul a Határtalan szerelem című párkereső reality, amelynek Köllő Babett lesz a műsorvezetője. Őt kérdeztük a tapasztalatairól!

Tovább
Abby a Last of Us-ból

Az egyik nem kigyúrt, a másik nem elég szép: így tette tönkre a gyűlöletkultúra a The Last of Us sorozatot

A Max videojáték-adaptációja, a The Last of Us illusztris példája annak, hogy milyen szörnyű hely tud lenni az internet. Az egyik író depressziós lett, a főszereplő felszívódott a közösségi oldalakról, a játék egyik szinkronhangjának a rendőrségre kellett szaladnia kisgyerekével, a második évad egyik hőse (főgonosza?) kedvéért pedig biztonsági őröket kellett felvenni. Kik és miért művelik ezt? Hogy jutottunk idáig?

Tovább
Hunyadi-sorozat, forrás. Sajtószoba

Már külföldön is tarol a Hunyadi-sorozat

Nemzetközi piacokon folytatódik a széria diadalútja.

Tovább
árpa attila

Árpa Attila: „Mi, heteroszexuális férfiak kezdünk kisebbség lenni”

A színész-műsorvezető a tőle megszokott, rideg őszinteséggel beszélt arról, hogy úgy látja, lassan kihalnak az régimódi, macsó férfiak.

Tovább
Kapócs Zsóka, forrás: Mokka - videó

Csúnyán átverték Kapócs Zsókát, sok pénze bánta

Komoly összeggel húzták le az egykori szépségkirálynőt.

Tovább
Schmuck Andor, fotó: Sajtószoba

Sorsdöntő vizsgálat előtt a nagybeteg Schmuck Andor

Hamarosan kiderül, hogyan áll a betegséggel való küzdelemben az expolitikus.

Tovább

Apa lesz Fehér Balázs, a Nyerő Páros sztárja élő adásban kotyogta ki

Nem így tervezte a gólyahír bejelentését az énekes.

Tovább

Kiadta Opitz Barbi útját a Házasság első látásra Szabija

Márciusban még kamerák előtt vállalták fel a kapcsolatukat.

Tovább
Tahi Tóth László , fotó: MTI

7 év után most teljesült Tahi Tóth László végakarata

Öccse teljesítette a színész kívánságát.

Tovább
Yvonne Dederick, fotó: Olajos Piroska / Fotócentrál

Harmadszor is férjhez ment Yvonne Dederick, a Feleségek luxuskivitelben egykori sztárja

Szűk körben mondta ki az igent az 57 éves üzletasszony.

Tovább
Sarolta hercegnő

Vilmos herceg: „Az édesanyámat látom benne” – 10 éves lett Sarolta hercegnő

10 éves lett Katalin és Vilmos egyetlen lánya, a trónöröklési sorban 3. Sarolta hercegnő. Megmutatjuk, mennyire hasonlít a néhai Dianára, elmondjuk, hogyan hívja Károlyt, és arról is beszélünk, ki tartja két lábbal a földön.

Tovább
Big Brother

22 év után visszatérhet a TV2-re a Big Brother

Úgy tudni, a TV2 22 év után újraindítaná a Big Brother című valóságshow-t, elsőként egy sztárokkal forgatott VIP-verzióval.

Tovább

Szabados Ági komoly feladatot kap az RTL-nél

Szabados Ági Gál Petrát helyettesíti, szülési szabadsága alatt.

Tovább

Vajna Tímea elárulta, mikor fogant a babája

Vajna Tímea spirituális beállítottsága miatt úgy hiszi, nem véletlen az időzítés.

Tovább
coming outolt robert de niro transznemű gyereke

Transznemű nőként coming outolt Robert De Niro 29 éves gyereke

A gyerekkoráról és a szüleiről is beszélt Airyn de Niro.

Tovább
dorogi gabriella beszólt a tv2-nek

Jól beszólt a TV2-nek a Napló egykori sztárriportere

Dorogi Gabriella nem kertelt: ez már nem az a Napló, aminek ő annak idején dolgozott.

Tovább
nemazalány halastyák fanni újra szerelmes

Nemazalány újra szerelmes, miután pár hónapja felbontotta az eljegyzését

Úgy tűnik, megtalálta azt a férfit, akiről pár hete mesélt.

Tovább
jákob zoltán 280 milliós ferrarit vett

Jákob Zoltán elképesztő összegért vásárolt Ferrarit

Eddig sem rejtegette a vagyonát, most pedig az új szerzeményét is megmutatta.

Tovább
nagy zsolt leo csúnyán megsérült

Nagy Zsolt Leo lábát szétvágta egy szögesdrót, brutális fotót osztott meg

Poénra fogta, pedig nagyobb baj is lehetett volna.

Tovább
rácz jenő és fördős zé nem kap gasztroműsort

Új gasztroműsor indul az RTL-en: Rácz Jenő és Fördős Zé nélkül

A közönség nagy bánatára a két gasztroszakember nem szerepel az új műsorban.

Tovább
Családi védelem
kocsis tibor beszólt fehér krisztiánnak

Kocsis Tibor jól kiosztotta az X-Faktor fiatal győztesét

Szerinte nagyon rossz irány, ahogy Fehér Krisztián megnyilvánul a színpadon.

Tovább
schobert lara így ismerte meg a párját

Érdekes sztori: így ismerte meg a párját Schóbert Lara

Most már kevesebbet beszél a magánéletéről, de ezt a cuki sztorit elmesélte.

Tovább
katzenbach andrea nemzeti ruhája

Ilyen volt Katzenbach Andrea nemzeti ruhája a Miss World szépségversenyen

Gyönyörű darabot választott, nem véletlen, hogy irigyek rá a versenytársai.

Tovább
szabó zsófit fejfájás kínozta

Szabó Zsófi: „Annyira boldog voltam, hogy nem vagyok hülye!”

Hetek óta fájdalmak gyötörték, ezért fordult szakemberhez.

Tovább
szandi újra találkozott a lányával

Hosszú hónapokig nem látta a lányát Szandi, ilyen volt az első találkozásuk

Blanka nem tudott hazamenni az utóbbi időben, ezért a családja utazott ki hozzá.

Tovább

Határtalan szerelem: Zsolti olyan döntést hozott, amire választottjai egyáltalán nem számítottak

A két lány nem gondolta, hogy Zsolt erre az elhatározásra jut.

Tovább
stana alexandra táncos párja

Máris megvan az idei Dancing első párosa?

Nem titkolózik Stana Alexandra.

Tovább
Maria Elena Bergoglio

Bátyját és egyben legjobb barátját gyászolja Ferenc pápa utolsó élő testvére, María Elena Bergoglio

A néhai Ferenc pápa négy testvére közül már csak az egyik húga, María Elena van életben, akivel a fizikai távolság ellenére is haláláig szoros kapcsolatot ápolt.

Tovább
Tim Cook

Vége az okostelefonok korszakának, ez jöhet helyette

A legnagyobb techguruknak megvan a véleménye az okostelefonok jövőjéről. És sokszor gyökeresen más.

Tovább
Tóth Gabi, fotó: Trenka Attila / Fotócentrál

Velük folytatja a Fricskából való kilépés után Tóth Gabi párja, Papp Máté Bence

Új vizekre evezett a táncos.

Tovább
Ördög Nóra, fotó: Sajtószoba

Ördög Nóra lánya is szerepelt A Nagy Duett döntőjében

Nánási Mici is feltűnt a stúdióban, különleges produkcióval készült.

Tovább
Pataki Zita, forrás: RTL / Néma tünetek - videó

Pataki Zita ezért vetette el a béranyaság lehetőségét

Az RTL időjósa is fontolgatta a béranyaságot, de végül nemet mondott erre a lehetőségre.

Tovább
A Nagy Duett, fotó: Sajtószoba

Ők nyerték A Nagy Duettet, meghatódva vették át a trófeát

Elképesztő küzdelemmel zárult a 7. évad.

Tovább
Amber Heard

Amber Heardnek ikrei születtek, a nevüket is elárulta

Ikrei születtek Amber Heardnek, aki elvonult a reflektorfényből a Johnny Depp-el való pereskedése óta.

Tovább
Jerry Maguire - A nagy hátraarc

Ő volt az egyik legfelkapottabb gyerekszínész: Így néz ki ma, amikor a karrierjéért küzd

Jonathan Lipnicki 1996-ban egy filmben szerepelt Tom Cruise-zal, játszott a Stuart Little, kisegértben, de a középiskola után már nem élvezhette azt a népszerűséget, ami korábban megillette.

Tovább
Dér Heni

„Egy kicsi gátlás sincs benne” – Dér Heni elárulta, kiért szorít A Nagy Duett döntőjében

Mivel ma este döntő lesz A Nagy Duettben, a műsorba visszatérnek a korábbi adások kiesői is. Dér Heni és Gáspár Győző sokáig meneteltek, és az énekesnő most elárulta: a humor vagy a jó énektudás a fontosabb számára a döntőben?

Tovább
Kovalcsik Ildikó

Ezért vállalta Lilu a Pride házigazdájának szerepét – Megszólalt a műsorvezető

Pénteken jelentették be, hogy idén Lilu lesz a Pride házigazdája. A műsorvezető most indoklást is fűzött hozzá a közösségi média oldalán.

Tovább
Görög Zita

Görög Zita őszinte vallomása: bocsánatot kért a volt férje exfeleségétől

A 45 éves modell elárulta, hogy szeretőként nemcsak a feleségnek okozott fájdalmat, hanem maga is szenvedett.

Tovább
Tom Cruise

Tom Cruise-t váratlanul Trump politikájáról kérdezték, erre a reakcióra senki sem számított

Tom Cruise Szöülban kezdte meg a Mission: Impossible – A végső leszámolás nemzetközi sajtóturnéját, és egy sajtótájékoztatón váratlan kérdést kapott. Megkérdezték tőle, hogy Donald Trump filmekre kivetett vámjai hogyan befolyásolják a jövőjét az olyan filmeknek, mint a Mission: Impossible.

Tovább
Gazdag színész

A világ leggazdagabb színésze 77 éves, évek óta nincs új filmje, de 1,49 milliárd dolláros vagyonnal bír

Több mint hat éve nem mutatták be egyetlen új filmjét sem, a vagyona mégis másfél milliárd dollárra rúg. Ki lehet ő?

Tovább
Baráti védelem

Egészség védelem

Teszt